2005-ben még egyáltalán nem volt biztos, hogy a Blu-ray formátum el fog terjedni. Ekkor kezdődött ugyanis a formátumháború, amely a DVD-utód szabványok között zajlott. Rengeteg pénzt, időt és energiát vetettek be a szembenálló felek, azaz a Sony és a Toshiba mögött felsorakozott cégek (Az LG, a HP, a Microsoft, a Dell, a Warner, a Fox stb. hogy csak néhány példát említsünk), hogy a saját javukra fordítsák a küzdelmet. 2008 elejére ez a kérdés eldölt, amikor is néhány hét leforgása alatt szinte mindenki kihátrált a Toshiba mögül, a japán gigavállalat pedig magára maradva a harc feladása mellett döntött. 

 

Ekkor kezdett igazán elterjedni a Blu-ray technológia, hiszen addig a vásárlók kivártak, nehogy olyan termék mellett tegyék le a voksukat, amelyhez nem tudnak filmet vásárolni, azaz gyakorlatilag használhatatlan. Az első időszakban egy szimpla, egyfunkciós asztali lejátszó is brutálisan sokba került, de ez természetes, hiszen az első generációk minden ilyen típusú eszköz esetében sokba kerülnek. Így volt ez a tévéknél, az MP3 lejátszóknál, a notebookoknál vagy a mobiltelefonoknál egyaránt.

 

Hamarosan jelentős árcsökkenés következett be, és ezzel párhuzamosan a Blu-ray lejátszók mellett megjelentek a lemezek írására alkalmas modellek is a piacon. Ezek ára nyilván magasabb volt, dehát a plusz szolgáltatást értelemszerűen meg kell fizetni. Nem kellett sokáig várni arra sem, hogy az ilyen típusú optikai meghajtók bekerüljenek más eszközökbe, így a Blu-ray technológia egyfajta szimbiózisba került más termékcsoportokkal. Egyértelműen ez a megoldás lesz a technológia jövője, hiszen ma már egy csupán lejátszásra alkalmas eszköznek nem sok esélye van a terméktengerben. 

 

 

Számos adattárolási metódus létezik, amelyek közül vannak amelyek kezdenek szép lassan kimenni a divatból, vannak amelyek örzik pozícióikat és vannak amelyek népszerűsége töretlenül nő. Ezekkel összehasonlítva az látszik, hogy a Blu-ray technológiának van jövője. 

 

 

Sokan sokszor előhozzák azt, hogy egy memóriakártya sokkal kisebb, és strapabíróbb, mint egy optikai lemez. Ez tény és való, ám egy valamit nem szabad elfelejteni: Amíg egy 50 gigabyte tárolókapacitású lemez már beszerezhető 2000 forintért, addig egy 16 GB-os memóriakártya tízezer forintot kóstál. Igen. Harmadakkora kapacitás, ötszörös áron.... Rendben, akkor nézzünk egy pendrive-ot! 16 gigabyte négyezer forintért, ez már némiképp jobban hangzik, de a tárolókapacitás/ár versenyben még mindig a Blu-ray nyer.

 

 

Ráadásul 50 gigás pendrive-ot vagy memóriakártyát jelenleg nem is nagyon kapni. Persze ottvannak még a merevlemezek (itt nyilván csak a külső egységek jöhetnek szóba), amelyek ugyan nagyobb tárolókapacitást kínálnak, relative kevesebb pénzért, de az áruk általában 35 000 forint környékén kezdődik. Ráadásul a méretük és súlyuk sokkal nagyobb, mint egy korongé, amelyet akár a kabátzsebbe is el lehet süllyeszteni. Egy külső merevlemezt ritkán visz magával egy ember mondjuk egy házibuliba, de ezt egy blu-ray diszkkel simán megteheti, rajta a kedvenc zenéivel, esetleg filmjével. 

 

 

Sokan vannak, akik még mindig szeretik, ha egy termék, amit megvásárolnak nem csak virtuálisan létezik. Tehát egy film, amit megvesznek, az nem csak bitek és byte-ok formájában létezik a számítógépükön, ami egy szerverről érkezett oda letöltés formájában, hanem kézzel is megtapogatható, van rendes tokja, borítója. Fel lehet tenni a polcra, lehet vinni ide-oda, esetleg ajándékba is adható. Kinéz valahogy, van formája.... Egy filmgyűjtemény hasonlóan egy bakelit vagy CD kollekcióhoz, képet adhat a tulajdonosának szellemiségéről, lelkivilágáról, ízléséről. Egyszerűen több, mint különféle szórakoztatásra szánt média állományok halmaza. 

 

 

A nagy tárolókapacitás által kínált előny, hogy egyetlen dobozba, tokba belefér egy egész nagyfelbontású, akár Full HD film, mellette a különféle térhatású hang szabványokkal, feliratokkal, extrákkal, különleges, ki nem adott jelenetekkel. Ez az amit a különféle kalóz letöltéseken keresztül nagyon nehéz beszerezni. A torrent oldalak általában rossz minőségű, alacsony felbontású tartalmat kínálnak, ráadásul ezek mindig teljesen bizonytalan forrásból érkeznek. Az ember letölt egy filmet, és nem is tudja, hogy elindításával már fel is telepített egy vírust a gépére. Ez jó esetben csak egy zombihálózat tagjává teszi azt, de rosszabb forgatókönyv esetén esetleg bizalmas adatokat, bankkártyaszámot, pin kódot továbbíthat a vírusgazdához. Na ettől egy hivatalos Blu-ray lemez esetén egyáltalán nem kell félni. Minőség, kényelem és biztonság. Megéri? 

 

 

És akkor a 3D-ről, az új idők hívószaváról nem is beszéltünk. A háromdimenziós tévék egy része ugyan már lehetővé teszi a kétdimenziós anyagok térhatásúvá konvertálását, ám a végeredmény meg sem közelíti egy direkt ilyenre tervezett, speciális eszközökkel elkészített alkotásét. Akkora a különbség körülbelül, mint egy a moziban kézikamerával felvett, és egy HD vagy Full HD film között. Tévéadások nem nagyon vannak, és bár egyes gyártók kísérleteznek saját 3D tartalomszolgáltató beindításával, az ilyen úton elérhető anyagok száma meglehetősen karcsú, ráadásul a minőségük sem az igazi, hiszen a nagy felbontáshoz hatalmas sávszélességre lenne szükség, ez pedig egyelőre kevés helyen adott. Aki pedig mobilnettel rendelkezik, az ne is álmodjon ilyesmiről. 

 

Fentebb már röviden említés esett a különféle nagyfelbontású hang formátumokról, egy pillanat erejéig érdemes visszatérni ezekhez. Ha már valaki beruházott egy síkképernyős, ne adj Isten, nagyméretű tévére, esetleg rendelkezik egy házimozi audio rendszerrel vagy egy hangprojektorral, annak felesleges lenne beérnie satnya hangminőséggel. Ez nem szimpla hiba lenne, hanem egyszerűen bűn! A különféle illegális forrásból beszerzett audiovizuális tartalmak ugyanis általában borzasztóan szólalnak meg. Amíg egy Blu-ray lemezen például megtalálhatóak a különféle sztereo, 5.1, 6.1, 7.1, sőt akár 9.1 házimozi rendszerekre optimalizált hangsávok, addig egy ilyen fájl csak a lehető legkisebb méretre, veszteséggel tömörített hangot tartalmazza.