Érkezik a világ legnagyobb Ultra Definition felbontású 3D tévéje

 A 84 inches, óriási képátlóhoz brutális, 3840x2160 képpontos felbontás társul. Ezzel új távlatok nyílhatnak meg az otthoni szórakoztatásban. 

 
A dél-koreai LG a jelek szerint nagyon megnyomja az év elejét, hiszen már eddig is jó pár újdonságot jelentettek be. Az 55 hüvelykes, forradalmi OLED tévé mellett például érkezik a világ jelenlegi legnagyobb Ultra Definition felbontású televíziója is. A konszern a Las Vegasban megrendezésre kerülő CES névre hallgató kiállításon rántja le a leplet a készülékről. 
 
Ebben semmi meglepő nincs, hisz a CES hagyományosan az év egyik (ha nem a legjelentősebb) legfontosabb iparági eseménye, mindenki ilyenkor robbant. Az Ultra Definition felbontás azt jelenti, hogy a készülék maximum 3830x2160 pixel megjelenítésére képes, ami a Full HD (1920x1080) négyszerese. Egyelőre ugyan még nincs sok tartalom, ami ki tudná használni az ebben rejlő lehetőségeket, de az első fecskékre mindig szükség van, és azért már vannak olyan eszközök, amelyek képesek a kisebb felbontású állományok felskálázására. 
 
Ráadásul a vállalat által használt passzív 3D képalkotási eljárás egyik nagy hátrányát is ki lehet ily módon küszöbölni. A polarizációs technológia sajátossága, hogy nem teszi lehetővé hagyományos Full HD tévékven az ilyen felbontású tartalom megjelenítését, hisz csak a képpontok felét látja egyszere a felhasználó. Így viszont ez a probléma is megoldódik. A kimondottan vékony modell a Narrow Bezel formatervezési vonalba illeszkedik. Megkapta a továbbfejlesztett Smart TV rendszert, és természetesen jár hozzá a gesztusalapú kommunikációt támogató Magic Motion távvezérlőt is, azaz várhatóan a kezelésével sem lesz semmi gond. Egyedül az ára kérdéses még, de az elég valószínű, hogy nem lesz túl olcsó. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr993521312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása