Júliusban robbantja az LG az OLED bombát

 Az LG fokozatosan csepegteti az infókat az 55EM9600 típusjelzésű, 55 hüvelykes OLED tévéről. A gigászi méretű, áttörésnek szánt modellről 2011-ben kezdtek el információt szivárogtatni, és ma már ott tartunk, hogy konkrét technikai specifikációk is napvilágot láttak. Sőt azt is lehet tudni, hogy mennyit kell majd fizetni a készülékért, és mikor kerülnek a boltokba az első darabok.   

A dél-koreai konszern bejelentette, hogy a nyolcadik generációs paneleket előállító üzemében a nyár közepén kezdik meg az OLED képalkotási technológiára épülő készülékek legyártását. Az első időszakban havonta közel ötvenezer (48000) darab kerül majd ki a gyártósorokról, ami azért nem tűnik valami óriási számnak. Azonban az LG sietett leszögezni, hogy folyamatosan figyelik a piaci reakciókat, és így, ha úgy adódik, készek azonnal felpörgetni a termelést. Mindenesetre az első évben a terveik szerint 200 000-300 000 darab talál majd gazdára. A jövő évvel azonban úgy számolnak, hogy az hozza majd meg az igazi nagy robbanást, hiszen kétmillió darab értékesített OLED televízióval számolnak. A konszern 2012-ben 3,5 milliárd dollárt invesztál az iparágba, a termelés beindításába és a további fejlesztésekre. Ez egyébként több, mint a nagy konkurens Samsung által ugyanilyen célra szánt összeg, pedig a vetélytárs a másik nagy cég, amelyik az OLED forradalmára számít az idei évben. 
 
 
Az LG végre néhány konkrétumot is elárult a készülékről. Az 55EM9600 kontrasztaránya állítólag eléri majd a 100 000 000:1 (!!), a válaszideje pedig a cég szerint ezerszer gyorsabb lesz, mint amit egy átlagos LCD esetében megszokhattunk. A termék súlya mindössze hét és fél kilogramm lesz, ami egy ilyen méretű tévé esetében gyakorlatilag a hihetetlen kategóriába esik. Épp úgy, mint a négy milliméteres panelvastagság. Csak összehasonlításul: Egy ilyen méretű LCD tévé 28-34 kilogramm körül mozog, és a vastagsága pedig három centiméter. A televízió az első körben nyolcezer amerikai dollárba fog kerülni, ami azért nem kevés, de hónapokon belül akár felére is csökkenhet az ára. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr23977570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása