Vezeték nélküli hangerődemonstráció: LG HX966TZW 3D Smart Blu-ray 5.1 házimozi teszt (Első rész)

 Zavarja, hogy a házimozi szettet nem lehet normálisa elhelyezni a vezetékek miatt? Beleakadt a madzagba és leborította a hangfalat a szaladgáló kutya? Bosszantja, hogy nem pakolhatja oda a hangsugárzókat a zsinórok miatt, ahova szeretné? Unja a kígyózó kábeleket a szobában? Én is unom, pont ezért örültem, mikor kölcsönkaptam rövid időre ezt a terméket, amely egyébként az EISA díjas HX966TZ ikertestvére.

Hangok vezeték nélkül

 
A házimozi rendszerekkel a legnagyobb baj, hogy ha az ember a szoba berendezésénél nem kalkulálja bele a tervezésbe, akkor azon veheti észre magát, hogy igazából nincs sehol sem jó helyen. Az még hagyján, hogy helyet kell szorítani a szatellit hangsugárzóknak, hiszen a szekrényt, a foteleket meg a kanapét talán odébb lehet tologatni 20-30 centivel, ám az igazi gondot a vezetékek jelentik. A kábelek elvezetését ugyanis a legegyszerűbben akkor lehet megoldani, amikor még üres a helyiség, de ha már tele van bútorral, akkor ez némiképp macerásabb. Sőt olykor szimplán lehetetlen feladat. Persze át lehet bújtatni a szőnyeg alatt, meg a polc mögött, de azért azt mindenki érzi, hogy ez így ebben a formában nem az igazi. 
 
A piaci résztvevők évek óta kísérleteznek különféle vezeték nélküli technológiákkal. Az első megoldások sajnos csúnyán megbuktak, hiszen a techológia kiforratlansága miatt az adatátvitel gyakran megszakadt, magyarul nem szóltak a hangfalak. Illetve az is általános probléma volt, hogy sok esetben az adatmennyiség késleltetve jutott el a szatellit sugárzókig, azaz elcsúszott hang, ami katasztrofális végeredménnyel járt. Jópár gigantikus beégést is produkáltak ezek a termékek a gyártók hivatalos eseményein vagy szakkiállításokon, a nézőközönség általános derültségére. Szóval nem meglepő, hogy a kezdeti felbuzdulás után kicsit leült a téma, és a cégek inkább visszahúzódtak a fejlesztő laborokba. Itt a legkisebb blama is iszonyú látványos, igaz ha jól működik a dolog, az is valóban nagy durranás. Ráadásul a fennt említett okok miatt itt valóban olyan fejlesztésről van szó, ami valóban HASZNOS. Sajnos a szórakoztatóelektronikai iparágban nem ritka a parasztvakítós innováció, azaz az olyan plusz funkció, szolgáltatás, ami jól hangzik, ám a valóságban nem jelent semmilyen hozzáadott értéket, de ez speciel más kávéház.
 

Hogy szuperál?

 
E készülék vizsgálatakor a legfontosabb az volt tehát, hogy a wireless adatátvitel hogy is működik, illetve működik-e egyáltalán. Persze az sem utolsó szempont, hogy az üzembe helyezés mennyir nehézkes, kell-e pepecselni a beállításoknál, molyolni a menüben stb. Ez utóbbira a válasz rövid és tömör: Nem kell. A termék mellé jár egy kisméretű kb 25x25 centiméteres éjfekete doboz, abba kell beledugni két kábelvezetéket, majd ugyenezt eljátszani a központ egységgel, majd csatlakoztatni a hálózati áramforráshoz, és kész is. Ennyi volt az egész. Semmi hókuszpókusz, semmi installálás, pofonegyszerű minden. Ezért mindenképp pirospont jár, ugyanis ennél kényelmesebben csak úgy lehetett volna megoldani, ha ezt a modult is integrálják magába a lejátszóba, ami viszont jelentősen megnövelte volna a méretét, illetve minden bizonnyal az árát is. 
 
 
Ideális esetben azonnal készen álla működésre az eszköz, amiről az átlátszó sötétített üveg mögött helyet kapó, kék színnel világító kontrollámpa tájékoztat. Amennyiben kék ugyan, de villog, az azt jelenti, hogy nincs kapcsolat, a piros pedig arra utal, hogy készenléti állapotban van az eszköz, vagy valami egyéb grimbusz lépett fel. Ha pedig nem világít semmi, az értelemszerűen azt bizonyítja, hogy a doboz éppen nem kap energiát, azaz ki van húzva a konnektorból vagy áramszünet van. Egyébként hagyományos kábelezéssel nem is működtethető az eszköz, ugyanis egyszerűen a központi egység hátlapjáról ehhez hiányzik a megfelelő számú csatlakozó, ami azért lássuk be, meglehetősen furcsa húzás.... Arra figyelni kell, hogy a közelben ne legyen erős elektromágneses tér, mert akkor használhatatlan, illetve fontos, hogy a hangsugárzók húsz méteres körön belül kerüljenek, mert a rádiójel nem megy messzebb. Ez utóbbi azért egyáltalán nem vészes kitétel, nem hiszem, hogy sok ekkora nappali lenne hazánkban. 
 
Ez persze semmit sem számítana, ha a korábban említett problémák előjönnének. De ilyesmivel szinte egyáltalán nem találkoztunk. Az első bekapcsolás után némi szemráncolásra adott okot, hogy két másodperc után elhallgatott a zene, ám rövid idő után folytatódott, és később ez a probléma nem jelentkezett. Az elcsúszás effekt sem rontotta el az elményt, szóval e tekintetben egy szó sem érheti a ház elejét. A vezeték nélküli kivitel egyébként a szokásosnál jóval rugalmasabb használatot bizosít. Egy hagyományos kivitelű, kábeles eszköz esetén az ember örül, ha végre suvasztja valahova a hangsugárzókat, és úgy-ahogy el tudja dugdosni a vezetékeket. Itt ehelyett vidáman lehet pakolászni ide-oda őket, kísérletezgetni, hogy milyen elhelyezésben szólnak a legjobban. Ez pedig azért elég nagy ajándék, és persze piszok látványos. Ha jönnek a vendégek látogatóba, remekül lehet előttük villogni ezzel. 
 

Elegáns külső

 
A hangfalak
 
A termék külsejében szervesen illeszkedik a 2011-es modellek sorába, legalábbis ami a fő stílusjegyeket illeti. Alapvetően a szikár minimalizmus uralja a formákat, a korábban nagy dérrel-dúrral beharangozott, és erősen futtatott extrém vonalakat, így például a pezsgőspohár alakú kialakítást tavaly teljesen elfelejtette a dél-koreai vállalat. Mondjuk az LG-től nem meglepő ez a viszonylag markáns irányváltás, hiszen mindig és mindenhol törekedtek arra, hogy a termékeik jól megkülönböztethetőek legyenek egymástól. Legalábbis ami egy-egy adott évet vagy szériát jelent. Személy szerint hozzám jelenleg ez a vonal áll közelebb. Amellett, hogy nem olyan hivalkodó, mint néhány elődje, sokoldalúbb is. A visszafogott dizájn miatt nem lóg ki a környezetéből egyáltalán, kerüljön bármilyen stílusú helyiségbe. Így tehát nyugodtan bepakolható egy átlagos polgári lakásba éppúgy, mint egy fiatalos garzonba, egy újépítésű ingatlan, modern, futurisztikus milliőbe éppúgy, mint egy antik bútorokkal berendezett szobába.
 
 
Ez a szabályos geometriai alakzatok mellett elsősorban természetesen a színvilágnak köszönhető. Az álló hangfalaknál és a center hangsugárzónál is ez esetben mellőzték a korábban valóban nagy durranásnak számító, de mára teljesen elkoptatott fényes zongoralakk fekete vonalat. Helyette a szálcsiszolt megoldás mellett törtek lándzsát, amely egy szolid, matt szürkésfekete felületet eredményezett. Ennek az az előnye is meg van, hogy a városban mindenhova befurakodó por nem tapad meg rajta olyan könnyen. Azért persze nem tudták megállni, és egy két finom díszítést eldugtak a hangfalakon. Ilyennek tekinthető a csapott, ferde felső rész, ami tompít a szigorúságon, illetve a lágy ívben behajló nyak. Ez ráadásul ezüst fényezést kapott, ami alaposan elüt az uralkodó tónusoktól. Kicsit idétlenül is néz ki, de szerencsére annyira alacsonyan van, hogy nem igazán látni. 
 
 
És, ha már alul járunk.... A talp is tipikus LG, legalábbis abból a szempontból, hogy nem egy szimpla, egyszerű lapos téglalapot vetettek be, hanem egy íves trapézt. Ezzel semmi gond nincs, sőt, de az tényleg senkinek nem tűnt volna fel, ha itt megmaradnak a legegyszerűbb megoldásnál. A vezetékes passzív mélynyomó a szokásos külsőt kapta, azt leszámítva, hogy a felső hangsugárzó elé vastag, sűrű rácsréteg került, ami némiképp retrós kinézetet kölcsönöz a robosztus perifériának. Ez egyébként préselt fából készült, amire szükség is volt, mert a műanyag subwooferek borzasztóan természetellenesen szólnak. 
 
A központi egység
 
A blu-ray meghajtót, illetve a médialejátszót is magába foglaló központi vezérlő egység dizájnjánál a hangfalaknál alkalmazott megoldásokat követték. A lehajtható frontfelület így ugyanolyan szálcsiszolt műanyagból készült, ami kifejezetten előnyös külsőt kölcsönöz az eszköznek. A jobboldalt található sötétített átlátszó plexi mögött kapott helyet a folyadékkristályos kijelző, középre került egy szimpla 3D, balszélre meg egy szolid LG logó. Emögött helyezték el magát az optikai meghajtót, amelyet egy plusz záró mechanizmus is véd a szennyeződésektől. Ez csak akkor nyílik ki, ha lemezt helyezünk bele. Ez alatt kapott helyet az USB port, illetve egy fülhallgató kimenet. Természetesen a vezérlőgombok sem hiányozhatnak. Ezeket a felső panelre pakolták, közvetlenül a főbb extra funkciókat reklámozó ronda matricák szomszédságába.
 
 
A látványos, bár kevéssé funkcionális, érintésérzékeny megoldást favorizálták. A bekapcsolás után egyébként ezek a "gombok" élénk kék színben ragyognak, ami sötétben felettébb jól mutat. A készülékház masszív, fél centi vastag műanyagból készült. Valószínűleg kibírja, ha leesik a polcról, de valahogy nem volt kedvem dobálgatni. Hátulra, a rádiós antenna, valamint az iPod dokkoló (ez egyébként jár a termékhez) csatlakozója mellett elhelyeztek egy HDMI ki- és két bemenetet, a kompozit és komponens csatolófelületet, egy Ethernet portot, illetve a digitális audiokimenetet.
 
 
 
Ide száműzték a ventillátort is, ami egyáltalán nem hallatszik, tehát a zajszint biztosan harminc decibel alatt marad. Ez elég jól működik, ugyanis a termék nem melegedett át egyáltalán. Mindent öszevetve a külsejére sok panasz nem lehet. Jól áll neki a minimalista, visszafogott, elegáns kivitel. 
  

Megdörren

 
Egy szót mondok, illetve kettőt: Ezeregyszáz watt! Az LG mindig is azok közé a gyártók közé tartozott, amelyik nem finomkodott, ha a teljesítményről volt szó, és ennél az 5.1 csatornás rendszernél sem hazudtolták meg magukat. A két első sugárzó, a két szatellit egység, valamint a center hangfal is száznyolcvan wattot produkál egyenként... Ehhez még hozzájön a mélynyomó kétszáz wattja, és már meg is van a bődületes összeg. Nyugodtan a szívünkre tehetjük a kezünket: Erre igazából semmi szükség. Erődemonstrációnak jó, de egy átlagos méretű lakásban élő, átlagos felhasználónak, aki nem akar háborúzni a szomszédokkal, ez több, mint elég. A hangfalakhoz hasonlóan subwoofer egyébként passzív rendszerű, amiből következik, hogy nem kell csatlakoztatni az áramforráshoz. 
 
A nagy teljesítmény semmit sem érne viszont, ha a hangélmény satnya lenne. De erre itt ebben az esetben sok panasz nem lehet. A mélynyomó használata egyébként erősen ajánlott, még akkor is ha valaki nem rajong a basszusokért, mert anélkül eléggé érdekesen, uram bocsá' idegesítően szól. A távirányítón található Sound Effec gomb megnyomása után mód nyílik az egyéni hangszínszabályzó használatára. Azaz mindenki saját íze szerint beállíthatja, hogy a mélyekből és a magasakból mennyit szeretne hallani. Ez egyébként egyáltalán nem egyedi dolog, az lett volna a szomorú, ha ez a lehetőség hiányzik. Akinek nem fűlik a foga hozzá, hogy ezzel pepecseljen, az természetesen előre beprogamozott hangmódok közül is válogathat. Ezekből nem kevesebb, mint kilenc került bele a szórásba, ami (Natural Plus, Natural, Bypass, Bass Blast, Clear Voice, Virtual, Game, Night, Up Scaler, Loudness) mindenki számára elég kell, hogy legyen. A nevükből értelemszerűen következik, hogy a gyártó milyen jellegű tartalmakhoz ajánlja őket, de ezt nyilvánvalóan nem kell szentírástként kezelni. 
 
A rendszermenü hangbeállításai között megtalálható az LG saját hangszóró tesztelő rendszere. Itt ki kell választan a hangsugárzó fajtáját, beállítani a távolságot, és egy Teszt funkció aktiválásával kipróbálható, hogy az algoritmus szerint megfelelő pozícióban vannak-e a hangfalak. Ki lehet jelölni, hogy hol tartózkodik egy adott helyiségben a felhasználó, és a termék elektronikája ezután tanácsot ad a hangfalak megfelelő elhelyezéséhez is. Remekül használható kis szolgáltatás ez, aminek van értelme, hisz elég sok időt meg lehet a segítségével spórolni. Amennyiben szinkronizációs problémák lépnének fel, azaz elcsúszna egymáshoz képest a kép és a hang, akkor a HD AV Sync paramétereinek módosításával milliszecundomonként nyílik lehetőség az eltolásra. Ez szintén fontos kapcsolódó funkció, jó, hogy nem maradt ki. 
 

EISA díj

 
Ez a készülék egyébként a HX966TZ típusjelzésű házimozi szett vezeték nélküli hangszórós verziója. Ez pedig csak azért fontos, mert az említett modell tavaj behúzta a meglehetősen rangosnak számító EISA díjat. Az elismerést odaítélő szervezetet, azaz az European Imaging and Sound Association-t, még anno 1982-ben alapították a legfontosabb, multimédiával-szórakoztatóelektronikával-képalkotással foglalkozó szaklapok. Az ő delegáltjaik döntenek minden esztendőben, és ma már a díjakat fotó, videó, mobil elektronika, audio és házimozi, autó elektronika és zöld kategóriákban osztják ki, tehát nem valami himi-humi dologról van szó. 
 

Vezérlés

 
A házimozi rendszereknél sokáig problémát okozott a viszonylag nehézkes kezelés. Az utóbbi időben azonban komolyan ráfeküdtek arra, hogy megkönnyítsék az irányítást. A dél-koreai konszern ezen a területen egyértelműen a pionírok közé tartozik. A tévékhez hasonlóan a házimozi rendszereknél is egy kifejezetten látványos megoldás mellett törtek lándzsát. A főmenű nagyméretű képei első pillantásra jelzik, hogy melyik menüpont mire való, de akinek az nem lenne elég, bekapcsolható egyfajta segítség is. Ez esetben pedig rövid szöveges magyarázat is segíti az eligazodást. Maga a struktúra meglehetősen sekély, azaz mindenhova el lehet jutni maximum 2-3 "kattintásból". Az egyes opciók között a távirányító kurzornyilaival lehet lépkedni, a kezelés tehát pofonegyszerű, senkinek, még a teljesen laikus felhasználóknak sem okozhat nehézséget. 
 
 
A rendszer almenüben egyébként a házimozi szettektől némiképp szokatlan módon különféle képbeállítások is megváltoztathatóak. Így bele lehet nyúlni a kijelzőre küldött anyag felbontásába, sőt még a képarányba is. Tapasztalataink szerint egyébként a legjobb mindent az automatikára bízni, nem nagyon lő bakot. Itt lehet egyébként a hálózati beállításokat is machinálni, amire leginkább akkor lehet szükség ha valaki WiFi-ről vezetékesre (vagy értelemszerűen fordítva) váltana. Illetve a szoftverfrissítés is innen indítható el, amit érdemes az első bekapcsolás után rögtön lefuttatni. Amennyiben internetkapcsolatot érzékel a modell, akkor nincs más tennivaló, mint megnyomni az OK gombot. A termék ilyenkor felkeresi az LG szervereit, és megkeresi a legfrissebb firmwaret. Ez kihatással lehet a letölthető applikációk mennyiségére, illetve a támogatott formátumok körére is. Érdemes egyébknét időről-időre felkeresni ezt a menüpontot, és pörgetni egy keresést, hátha van új frissítés, ugyanis a vállalat rendszeresen új-és-új verziókkal áll elő. Amennyiben nem lehetséges a közvetlen netkapcsolat megteremtése, úgy USB porton és egy külső adattárolón keresztül is eljuttatható rá a korábban arra rámásolt frissítés. Az fontos, hogy ezt nem szabad félbeszakítani, mert ilyenkor hajlamos lefagyni a rendszer, amin csak egy áramtalanítás-újraindítás segít. A főmenü képernyőjén az alsó részen helyet kapott néhány extra négyzet is. Ezekbe a cellákba az különféle internetes tartalmakat lehet letölteni, így ezek ezután rögtön elérhetőek. 
 
 
A távirányító hozza a megszokott szintet.A kialakítás kényelmes, az egyes funkciógombok mérete és színe is eltérő, ráadásul kis piktogramok, illetve feliratok is segítik az eligazodást. A sokat használt kurzormező a többitől eltérően nem gumiből, hanem kemény műanyagból készült. Az anyagválasztás is okés, az alkalmazott műanyag jól bírja a strapát, a leeséseket, nem törik el. Belekötni a csillogó zongoralakk fekete felületbe lehet. Ezen ugyanis igen hamar és látványosan meglátszanak a különféle szennyeződések, főleg akkor ha valaki falatozgat használat közben. Emellett a háttérvilágítás lespórolásáért is feddés jár, ezen teljesen felesleges volt takarékoskodni. 
 
(Folytatjuk...)

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr644083792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korbendallas2 2012.02.10. 09:14:42

Ezeregyszáz watt !!!! ezt remélem a cikk írója sem gondolja komolyan mikor 150 wattot vesz fel a hálózatból hülyeségeket ne írjunk egyeseket meglehet téveszteni de akinek van fogalma a hangfalakról az jót nevet az ilyen ezeregyszáz wattos kijelentéseken .

süti beállítások módosítása