A Tarzant kitaláló Edgar Rice Burroughs neve napjainkban a Mars-regényciklusából készült, a Walt Disney stúdiót roppant kínos formában és alapjaiban megrengető John Carter miatt került ismét előtérbe.

 

 

A John Carter anyagi értelemben vett kataklizmáján remekül el lehet csámcsogni, örök vitatémává érlelve azt. A negyedmilliárd dollárból forgatott, és pontosan nem ismert, de az biztos, hogy irdatlan marketingpénzeket felemésztő projekt kolosszális bukásán illik vitatkozni napestig, rengeteg megközelítésben. Mennyire félresikerült a film és/vagy a már említett méregdrága marketingkampány? Érdemes volt-e egyáltalán így, ebben a formában hozzányúlni a legendás történethez, illetve hozzá kellett-e nyúlni egyáltalán? Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy Burroughs másik, szintén legendás hőse, a lényegesen ismertebb és népszerűbb, megszámlálhatatlan mozgóképes adaptációt megélt Tarzan 1999-ben bemutatott animációs filmváltozatával a Disney stúdió rajzfilmrészlege anno hatalmasat kaszált. Tény, hogy maga az alkotás sem volt olcsó, több mint 130 millió dollárba került, de worldwide viszonylatban csak a mozikban elért jegyár bevétele félmilliárd dollár közelében csúcsosodott ki, és ebbe az egyéb, szintén orbitális bevételek összegei még nincsenek is belekalkulálva.

 

A Tarzan nem a legjobban sikerült Disney-rajzfilmek közül való, és jelen esetben nem csak a klasszikusokra kell gondolni. A tempó egyenetlen, az állatok között eltöltött gyermekkor kissé összecsapott, igaz, ezen a stúdió a későbbiekben próbált finomítani egy, a mozikban végül – színvonalát tekintve nem véletlenül – be nem mutatott, csak VHS-en és DVD-n kiadott produkcióval. A történet is kissé elnagyolt, habár ezt a célközönség szempontjából valóban nem lett volna célszerű túlbonyolítani, meg a romantikus szál is kesze-kusza és kimódolt. Ami miatt mégis emlékezetes a film, az az, amit látunk. Az alkotók jelentős mértékben szakítottak a lekerekített, tündi-bündi, édi formákkal, és kissé szálkásabb, karcosabb, ám tökéletesen kidolgozott képregénygrafikai stílusra emlékeztető megoldásokkal alkották meg a látványvilágot.

 

A meglehetősen hosszú, csak zenei aláfestéssel elkészített duplikált történetmeséléssel sűrített nyitó jelenetsor zseniális megoldás, tökéletes felvezetése a történetnek, az „előzmények” bemutatásának, különös tekintettel a betétdalra, mely remek megoldásként meséli, egészíti ki a látottakat. Később az indákon és fákon száguldozás, repkedés, ugrabugrálás elsöprő lett, na ezt például érdemes lenne digitális 3D-be konvertálva is újragondolni. Phil Collins betétdalai a Disney-hagyományokhoz hűen elmaradhatatlan kellékek és telitalálatok. A mellékszereplők kompániája viszonylag kidolgozott karakterekre épül, a pozitív figurák aranyosak és szerethetők, a negatívak pedig mind megalkotottságukban, mind viselkedésükben kellően ellenszenvesek és utálhatók.

 

Komoly kihívás lehetett persze, hogy Rice Tarzan-regényeinek világát, legfőbb elemeit, kalandjait átültessék, zsúfolják, sűrítsék komolyabb veszteségek nélkül a gyermeki lélek és befogadás nyelvére úgy, hogy az életkori sajátosságoknak azok megfeleljenek, de ugyanakkor ne sérüljenek a regények legfontosabb szegmensei sem. Embert próbáló feladat volt ez. Az alkotók nem jártak, nem is járhattak teljes sikerrel. Mindvégig érezhető igyekezetük azonban becsülendő. Összességében a Tarzan azok közé az egész estés Disney-animációk közé tartozik, melyek nem a tanulságos történettel, hanem egy, amúgy felnőtteknek íródott, klasszikussá vált regényszéria hősének kalandjait a gyerekek nyelvére több-kevesebb sikerrel lefordítani próbáló, és a történet, dramaturgia s egyéb okokból önálló életre kelt, elkerülhetetlenné vált hiányosságait pazar látványvilággal pótló munkaként marad meg kicsik és nagyobbak emlékezetében egyaránt.

 

 

A Mars-regényciklus, illetve a John Carter kapcsán talán egy animációs feldolgozással lett volna jobb próbálkozni. Tény, hogy rengeteget kellett volna faragni a nyitó regényen, és elképesztő mennyiségű történetelem-forgács gyűlt volna össze a forgatókönyvírók szövegszerkesztői környékén, ám csakúgy, mint a Tarzan esetében, ez a veszteség kompenzálható lett volna egy káprázatos, kidolgozott, rabul ejtő látványvilággal. A stúdiónál másképp gondolták, rosszul taktikáztak, hát így jártak. Csődbe azért nem fognak menni, mert az eltelt évek során hihetetlen bevételeket produkáló munkáikkal bebiztosították magukat a célközönségnél, többek között például a Tarzannal is.

 

Állóképes magyar menü. Most mondjam, hogy kisebb csalódás?

 

Ugye a film egy eredeti rajzolt 2D-s kép, így részletességről például nem nagyon tudunk beszélni. Szerencsére azonban látszik itt is a Blu-ray formátum előnye. Minden szín élénken virít, pixelhibának nyoma sincs, és a hangulat csak emelkedettebb. Nagyon mély feketék ugyan nincsenek, de az nem a lemez hibája, ilyen a film.

 

 

 

Magyar és angol Dolby Digital 5.1. Nagyfelbontású hangnak nyoma sincs, és bár rendben van teljesen a keverés, kicsit hiányoltam azért. Túl sok meglepetés nincs: a zenék, effektek és minden atmoszférazaj szépen szól, ráadásul az eredeti szinkront kaptuk meg, a sajnos már elhunyt, de zseniális Reisenbüchler Sándorrral.

 

Elsőként rögtön egy alternatív kezdést találunk. Ez egy animált storyboard, melyben kicsit másként látjuk Tarzan szüleinek, vagyis hát apjának a szigeten töltött idejét. Határozottan jobb a megmaradt kezdés. Megnézhetjük a nagy Phil Collins által előadott „You'll Be in My Heart” című szám videoklipjét, ami kicsit fura darab, de még mindig nagyon jó szám. Ezen kívül még akad egy ötperces állatismertető, mely a kicsiket hivatott bevezetni abba, hogy mennyire vették alapul a valódi állatokat.

 

 

Egy klasszikus mese, ma is szívet melenget, és bár a meglévő DVD-t lecserélni nem érdemes, ha még nincs fent a polcon, mindenképpen érdemes bezsákolni ezt a BD-t, nem csak a csemetéknek...

 

FILM: 7

KÉP: 9

HANG: 9

EXTRÁK: 1