Kapósak az OLED tévék, az IFA-ról is elloptak kettőt

A Samsung huszonhét tévével vágott neki a berlini gigarendezvénynek, de csak huszonöttel fejezte be azt.

sam.jpg


Népszerű az OLED technológia, ez nem újdonság senkinek, de azt azért nem gondolta volna az ember, hogy ezekért van aki a börtönbüntetést is megkockáztatja. Pedig ez történt a berlini IFA névre hallgató szórakoztatóelektronikai kiállításon. Bár a Samsung standján heringként nyüzsögtek a látogatók, és a kiállított termékek számára sem lehet panasz, ám mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok a cég háza táján, hiszen két, egyelőre még csak prototípus státuszban létező OLED televíziónak is lába kelt a rendezvényen.

Ráadásul még mielőtt azokat a nagyközönség megcsodálhatta volna, így még kínosabb a blama. Az igazán nagy probléma nem is azzal van, hogy darabontként 12 000 dollárba kerül körülbelül egy ilyen készülék, hanem azzal, hogy a cég dollármilliárdokat ölt a technológia kifejlesztésébe. És most joggal tartanak attól, hogy ezt csak úgy, se szó, se beszéd lemásolják majd a konkurensek. E termékek egyébként hasonlóak az LG nyáron bemutatott 55 hüvelyk képátlójú televíziójához, ám ezeket egyelőre még kereskedelmi forgalomban nem lehet megvásárolni, az első darabok állítólag november-december környékén érkeznek majd meg az áruházakba, exkluzív boltokba.
Néhány internetes pletyka szerint a lopás mögött kínai cégek állnak, de bizonyíték egyelőre még semmire nincs. A német és a dél-koreai rendőrség intenzív nyomozást folytat, ám azért az meglepő lenne, ha megkerülnének az eltűnt darabok. Azokat valószínűleg már tényleg szétszerelték és éppen buzgón vizsgálgatják.

Az utóbbi években egyébként nem ez az egyetlen IFA-s botrány. Néhány esztendeje pénzügyőrök szállták meg a helyszínt és több ezer darab hamis terméket találtak és foglaltak le. Tavaly pedig az Apple addig harcolt a bíróságonn, amíg elérte, hogy a Samsung ne mutathassa be a Galaxy Tab 7.7 nevű készülékét.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr84769252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása