FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Az a legnagyobb baj John Madden filmjével, hogy jónak akar tűnni. Pedig nem az, csak olyan, mintha. Pedig nem. Valahol az alkotók lelkének legmélyén ott bujkálhatott a szándék, hogy a Gettómilliomos mintájára a gigantikus indiai mozis piacon is kaszáljanak egy kiadósat, ezért aztán India lett a helyszín, meg indiai színészek és színésznők is kerültek a filmbe (például Dev Patel a Gettómilliomosból ugyebár), és az egész olyan indiaias lett. Szinte érezni a fullasztó hőséget, a nyomorban is boldog emberek optimizmusát (ami valójában nincs, de hát mégiscsak filmről van szó, és ha Indiában is tarolni akarunk, akkor nem szabad a mérhetetlen szenvedést és kilátástalanságot bemutatni), s érezni lehet a forgatókönyvíró izzadságának szagát is, miközben az alapul szolgáló regényből vajákolt.

Túl sokat akartak, akik ezt a filmet összehozták. Sok-sok bevételt, sikert, romantikus, édes-bús komédiát, drámát, és ha becsúszott volna néhány Oscar, az sem lett volna baj. Nem csúszott, de nem lett baj sem. Mert van egy-két színész és karakter, aki megmenti a filmet a totális giccstől, és ellensúlyozza a többség kimódolt játékát, a szép, de ridegen kimért képeket, és a giccshatáron részeg bohócként egyensúlyozó egészet, mikor átbillen oda, ahová nagyon, de nagyon nem kellene, és jól pofára esik. Az ilyen-olyan okokból az indiai Marigold Hotelbe költöző, utazó, jól megérdemelt nyugdíjas éveiket ott eltölteni szándékozó kompánia vidámnak szánt kálváriáját másképp is be lehetett volna mutatni, ha egyáltalán be kellett. Rossz az ív. A dráma és a humor egyensúlya kusza, döcög az egész. Kevés az igazán szórakoztató momentum; nem mintha könnyesre akarná röhögni magát a néző, de túl nagy a kontraszt a drámai és a vígjátéki szegmens között, olyan távol vannak egymástól, mint a Big Bang és a Taj Mahal. Ez pedig zavaró. A motivációk bemutatása ugyan jól felépített, az első húsz-harminc percben még bizakodik a néző, hátha egy jó mozi kerekedik ebből. Nem kerekedik. Ami kerekedik, sokat, az Dev Patel szeme, aki a lerobbant hotel tulajdonos-örököseként próbál jópofizni a hülyére vett angol nyuggerekkel. Patel most kifejezetten idegesítő. Ripacskodik, jelentős színésznek hiszi magát. A Gettómilliomosban jó volt, itt már a magabiztosság átcsap dilettanizmusba, olykor szánalmas, buta manírokba.

A nyugdíjasok is külön-külön esettanulmányok. Alkotói cél is volt ez persze, csak így nem annyira áll össze. Judi Dench sajnos irritáló, tudálékos alakításával szoborra éhezett, nem lakott jól. Bill Nighy a szokásos fapofával bohóckodik több-kevesebb sikerrel, de az olcsó humor agyonnyomja a szövegeit. Az amúgy remek Tom Wilkinson figurája ellentmondásos, hiteltelen, karakterének búcsúja szomorkás helyett patetikus giccs, ettől még filmszerűbb az egész. Maggie Smith viszont bravúros, az ő pillanatait várjuk epedve, kárpótlásként azért, amit elszenvedünk a többiektől, akiktől nem ezt, nem így vártuk. Kivétel Smith mellett még Ronald Pickup kanos, sármőr, lúzer figurája. Pickup menti a menthetőt, és szerencsére nem megy el alpáriba. Celia Imrie aki még említést érdemel az úgy-ahogy megírt szerepét jól hozók között, kissé nimfomán (vö.: fehérmájú), pénzéhes férjvadászként akadnak remek beszólásai.

Sok bába közt elvész a gyerek, szokták volt mondani, sok sablonos vagy éppen érdektelen karakter között meg a sztori. Van az persze itt, de unalmas és zavaró, furcsán s feszengő stílusban tálalva azért, mert egyszerre van az európai és az indiai közönségnek is szánva, aztán meg a fürdővízzel jól ki lett öntve gyerek is. Már csak néhány váratlan zenés-táncos jelenet hiányzott volna, hogy teljes legyen a stiláris káosz. Az a bravúr, ami a fenti két nézői-kulturális célcsoport érdeklődési bázisának befogadói igényeihez remekül ötvözve lett a Gettómilliomosban, nos, az a koncepció itt teljesen kisiklik, már-már működésképtelen. Ben Davis képei ugyan nem rosszak, bár hibázni amúgy sem lehetett volna sokat, adták magukat a remek totálok, Thomas Newman zenéje viszont idegőrlő. Persze ötvözni akarta ő a zenei világokat, és jól belesétált abba a csapdába, amibe maga az egész film is, és nem tudott kikászálódni belőle. Így tűnhetett jónak, hogy így lesz majd hangulatos, de nem.

Sok a játékidő is, pedig valójában nem az, mert még feszesebb sem tudna lenni a tempó, ha rövidebbre nyesik, akkor sem, és ez is alapvető probléma. Mert nem jó ez sehogy sem, a sok-sok remek színésszel ugyanúgy talmi van itt tálalva, mint a címadó lepukkant szállodába el- és bebolondított figurák esetében. Ők azt hiszik, nyugtuk lesz és pihenhetnek, jól szórakoznak majd. Mi is ez utóbbit gondolhatjuk, bízva abban, hogy ennyien nem hibázhatnak. Ennyien nem is, csak a többségük, amikor aláírták a szerződést. Indiai utazás forgatással, felskiccelt karakterek sablonosan előadott életre keltésével, egy idő után zavarossá váló érzelmi motivációkkal, néhány humoros pillanattal, lényeg, hogy a forgatáson remek volt a hangulat. A másik oldalon már kevésbé lesz. A currysárgára szűrőzött, impozáns képi világ ellenére sem. Miért nem például valamelyik közép-kelet-európai országba költöztek ezek a karakterek? Ja, hogy ott nincs olyan nagy mozipiac, és nem annyira egzotikus, mint India?  Ugyanakkor nincs akkora nyomor sem. Amúgy India nyomora lehet, hogy pont az adott filmet gyártó országnak köszönhető, hiszen kiknek is volt a gyarmata anno? Gondolkozzunk el ezen egy kicsit.

Menü

Egész kellemes menün keresztül érhetjük el a dolgokat. A kép alsó részében egy sorban helyezkednek el a menüpontok.

Kép

Tipikus modern transzfer. Vagyis mentes minden karctól, piszoktól és hibától. Főként világos, tiszta a kép, mivel sok a nappali jelenet, ellenben az esti, sötét szcénák is rendkívül megkapóak. Nem szemcsésedik, és nem tűnnek el a részletek, valamint kellően mélyek a feketék.

Hang

Angol DTS-HD MA 5.1 és magyar Dolby Digital 5.1. Remekül szól mindkettő. A város robaja érezhető minden hangfalból, és a lágyabb zenék is kellemesen lengik be a szobát. A magyar szinkron viszont sajnos nem jó. Nyilván aki először így nézi, annak nem fog annyira feltűnni, de egyik angol színész sem a megszokott hangját kapta meg, és sajnos zömük nem kapott jó párosítást. Így ajánlom az angol nyelv-magyar felirat kombinációt.

Extrák

Kétperces bevezetővel indítunk, ami igazából csak amolyan kedvcsináló a filmhez, túl sok lényegi információt nem tartalmaz. Három percben a szereplőgárdáról mesélnek. A főbb angol neveket mindenki dicséri – és mivel főleg angol színészek vannak itt, ezért ez inkább csak egy ömlengés. Ellenben rengeteg forgatási képet látunk, ami örvendetes. Újabb két percben magáról a hotelről tudunk meg többet. Külön casting volt a hotelre, hogy lepukkant, mégis szerethető helyet tudjanak bemutatni. Ugyanilyen hosszban India kerül a középpontba. Itt sem tudunk meg sok újat, arra szorítkoznak, hogy Indiának nem akarták „eltitkolni” a piszkos oldalát, sokkal inkább azt akarták szerethetően bemutatni. Végül a tuk-tukos utazásra szánnak egy nagyon rövid összeállítást: megtudjuk, hogy mindig zsúfolt, nem biztonságos, de nagyon jó közlekedőeszköz a dugóban.

Összegzés:

A film ellentmondásos, a kép és a hang tökéletes, az extrák viszont nagyon rövidek és semmitmondók.

FILM: 5

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 5