Ebből se kellett volna remake… - Psycho Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Klasszikus műről, legyen az bármilyen jellegű alkotás, újat mondani, írni nagyon nehéz. Igaz ez nemcsak a képzőművészeti munkákra, de például a filmtörténet kimagasló alkotásaira is. A fent vázolt problémát tovább bonyolítja, amikor olyan filmről van szó, amely egyúttal populáris darab is, és úgy klasszicizálódott, hogy a köztudatba bekerülésének bázisát az is képezte, hogy mindenki látta, láthatta. Alfred Hitchcock 1960-ban bemutatott Psycho című filmje tökéletesen megfelel ezeknek a kritériumoknak, már amennyiben mindezek egyfajta kritériumrendszer alappilléreinek tekinthetők a filmklasszikus meghatározása mint olyan esetében.

FILMKEPfocim.jpg

Persze nem, hiszen számos olyan mozgókép van, amely ugyan klasszikus, de eltűnt a süllyesztőben és/vagy rétegfilmként aposztrofálható, mely megint csak szűkíti az adott szegmensen belüli navigációs tényezőket. Jelen esetben tehát egy vegytiszta klasszikusról van szó, amit jó eséllyel már mindenki látott, és az újdonság erejével ható dolgokról nem igazán lehet értekezni a filmmel kapcsolatban, legfeljebb felfrissíteni a legfontosabb információkat, és elmélkedni azon, hogy miért is filmtörténeti mérföldkő a mester adott produkciója. A film, amely Robert Bloch hazánkban is megjelent, és kifejezetten megfilmesítés után kiáltó, már-már forgatókönyvszerűen megírt regénye alapján készült.

FILMKEPcsajakocsiban.jpg

Bloch állítólag egy valós sorozatgyilkosról mintázta meg Norman Bates karakterét. A regényből készült forgatókönyvet Hitchcock saját maga vette gondozásba, és a filmnek ő volt a producere is. A sztori ismert, erre most ne pazaroljuk az időt, nézzünk inkább néhány csemegét. Legyen kezdetnek a vörös hering – mint a thriller műfaját a film szerves elegyeként is jellemezhető megoldás. Nevezetesen a sztori elindul egy adott vonalon, majd nagyjából a film harmadánál átcsap egy másik irányvonalba, és arra átváltva folytatódik. Na és, kérdezhetnénk. Nos, a Psycho előtt ilyen nem volt. Hiszen a film kezdetekor azt gondolhatjuk, hogy a Janet Leigh (a kor egyik legismertebb és közkedvelt színésznője) által játszott figura, aki egy pénteki nap délutánján meglép főnöke 40 ezer dollárjával, hogy amúgy családos szeretőjével eltűnjön, nos, tehát hogy az ő figurájának, a szeretőnek és a 40 lepedőnek a sorsát fogjuk majd kibontva látni. Ehelyett Leigh karaktere menekülés közben betér megpihenni egy motelba, ahol aztán az történik, ami. És itt van a kutya elásva, pontosabban itt kezd el lubickolni az a bizonyos vörös hering, mert a történet innen egy nyomozás sztorija lesz, ami persze szervesen kapcsolódik a felvezetéshez, de a valódi főszereplő egy idő után a Leigh, majd a főnöke által utána küldött magánkopót kicsináló figura, Norman Bates lesz ugyebár, akiről mi már persze tudjuk, hogy ki is valójában.

FILMKEPbatesavegen.jpg

Na, de amikor először nézi valaki a filmet! Próbáljunk egy kicsit ebbe a pozícióba helyezkedni, vagy pedig felidézni saját élményünket, amikor anno összeszorult gyomorral néztük a Psychót, hogy mit is éreztünk akkor, amikor kiderül az, hogy. A zuhanyzóban felvett, azóta már kultikus magasságokba emelkedett gyilkossági jelenetről mindent tudunk: hét napig, hetven kameraállásból forgatták, nincsenek genitáliák, sem cicik, a kés csak le-lesújt, nem érinti a bőrt, ugyan fekete-fehér nyersanyagra forgott, mégis kávéval helyettesítették a művért stb.

FILMKEPkezazuhanyban.jpg

Ami legalább ennyire izgalmas és érdekes finomság, s első megtekintésre például fel sem tűnik a zsenialitása, az például a film főcíme vagy éppen Bernard Herrmann idegszaggató zenéje. Nem tűnik fel elsőre, mert szerves komponensként annyira pazarul illeszkedik a látottakba, látottakhoz, hogy a homlokunkról a hideg verejték letörölgetése jobban leköt, mint az, hogy mi is váltotta ki ezt, túl a látottakon. A mesternek a filmben alkalmazott, ezúttal inverz suspense megoldásai külön megérnének egy tanulmányt, csakúgy, mint az a különös tény, hogy Hitchcock szinte összes többi filmjében van legalább egy olyan szereplő, akivel a néző szívesen azonosul és hagyja magát elvinni általa, ám itt nincs ilyen karakter. Ettől aztán még érdekesebb, hogy ennek ellenére a Psycho magába szippantja és magával ragadja a nézőt, egy másodpercre sem engedve el.

FILMKEPittareggeli.jpg

Anthony Perkins bravúrja mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Zseniálisan hozza a tudathasadt figurát, egyszerre szánnivaló és rémisztő, igaz, ezt már csak a film első megtekintése után, és a második megnézés vagy sokadik újranézés közben fedezzük fel, hiszen először olyan bitang jól adja elő, amit előad, hogy a néző fejében meg sem fordul az, ami végül a fináléban kibontakozik. A folytatásokat hagyjuk, még  „a húsleves felmelegítve” kategóriának  a közelébe sem tudnak érni, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez a bizonyos húsleves a filmbarátoknak legalább olyan ínyencen tálalt, mint Huszárik Szindbádjában a Latinovits által elfogyasztott étek. A Gus Van Sant-féle, kockáról kockára történt újraforgatásos remake értelmetlen vállalkozás volt. Ám az Anthony Hopkins címszereplésével most elkészült, és hamarosan bemutatásra kerülő, s már az előzetese alapján sok-sok Oscar-díjra esélyes Hitchcock című tragikomédia, mely a Psycho forgatásáról szól, elsöprőnek ígérkezik. Érdekes tény még utóbbi kapcsán, hogy a korabeli kritikai fogadtatása meglehetősen rideg volt, ám a közönség elképesztő méreteket öltött érdeklődése mégis nagyon magas box office és végső soron kultikus státuszba tudta emelni: oda, ahová amúgy is való. Az ítészek lehet, hogy csak szimplán irigyek voltak, vagy nemhogy az olvasóknak, de még maguknak sem merték bevallani, mennyire rettegtek a film első megnézésekor? Rendhagyó zárásként pedig arról, hogy az út menti motelek forgalma milyen mértékben csökkent a film premierjét követően, már ne is beszéljünk.

FILMKEPbatesmotelneon.jpg

Menü

Szokásos Universal-menü, a film jeleneteivel.

Kép

Nagyon szép lett a transzfer. Ismét csak megdől a hibás elmélet, miszerint a fekete-fehér filmeken úgysem érezhető annyira a nagy felbontás. Abszolút érvényesül a HD, semmilyen piszok, folt vagy karc nincs, ráadásul a részletesség is megfelelő. Tisztaság jellemzi immár a Psychót. Persze a korát nem tagadhatja le a mozi, de azt hiszem, ezt senki nem is várja el tőle.

Hang

BDhang.JPG

Az eredeti egycsatornás mono szinkron kellően tiszta és kiegyensúlyozott. Ennél többet felesleges mondani róla. Amiről még érdemes beszélni, az nyilván az eredeti 5.1-es DTS-HD MA hangsáv. Ügyesen keverték fel a hangsávot, de itt már jobban érezni, hogy hozott anyagból dolgoztak. Az esetek többségében a front oldalra koncentrálódnak az események, és csak a frekventáltabb helyeken hallunk igazi atmoszférát.

Extrák

A terjedelmes extrák sorát rögtön egy 95(!) perces Így készült indítja. Nagyon hosszú, és igen sokan szólalnak meg benne. Kifejezetten fiatal arcok, de olyanok is, akik a film megszületésénél is bábáskodtak. Érdekes kulisszatitkokat mesélnek nekünk, olyanokat, melyek ilyen naggyá tették a Psychó-t. Az is figyelemfelkeltő, hogy az immár idős színészek hogyan látják ma az akkori forgatást és annak körülményeit – bár értelemszerűen mindenki dicsér mindenkit. Saját szerepéről, karakterének motivációiról is van, aki mesél. Még akkor is dicsérik a mestert, amikor arról beszélnek, hogy azért voltak fárasztó kívánságai, mármint ami a felvételeket illeti, de a végeredmény magáért beszél. Következzék egy kicsit kisebb, huszonöt perces lélegzetvétel.

BDextrak.JPG

Ez Hitchcock hagyatékára hegyezi ki a dolgokat. Itt híresebb filmek híresebb alkotói szólalnak meg, mi ragadt rájuk a mester filmjeiből. Egy hangfelvételt is hallhatunk szintén a mester, illetve Truffaut, valamint egy tolmács közreműködésével, eközben a filmből vett képkockák forognak. Következzen egy rövid korabeli összeállítás a mozi fogadtatásáról: ez már kevésbé érdekes, inkább csak hangulatos. Furcsa módon felkerült a zuhanyzós jelenet úgy, hogy meg lehessen tekinteni zene nélkül, csak a hangeffektek kíséretében. Összehasonlítva a végső változattal, megint csak láthatjuk, hogy mennyire fontos egy jól eltalált aláfestés. Ugyanezt a szcénát storyboard formájában is érdemes meglesni. Tíz percet szentelnek a hangeffektekre is, bár itt nem az eredeti hangkeverésen van a hangsúly, hanem a modern, 5.1-es keverésről beszélnek. Egy finom kis képarchívumot is láthatunk, de semmi különösebben érdekes kép nincs köztük. A különböző országok poszterei már sokkal finomabb falatok, hiszen az összes fellelhető végignyálazható. Ide sorolhatók még a kis kártyaszerű jelenetképek, melyeket régen a mozik falain láthattunk. Ezen a ponton már nagyon hiányoltam a forgatási képeket, de úgy néz ki, a lemez összeállítói is, mert a következő extra ezzel foglalatoskodik – igaz, ez is csak állóképek formájában. De ezzel még nem fejeződött be a képanyagok támadása: a promóciós célra készített képek is megtekinthetőek ugyanis. Előzetes gyanánt érdemes megtekinteni a rendező bemutatóját, amint körbejárja a helyszínt. De az újabb bemutatók régi előzetesei is a lemezen vannak. Volt egy hét évadot megélt sorozat, mely az „Alfred Hitchcock bemutatja" címen futott rövid, félórás részekkel, melyek egy részét meg is nézhetjük. Végül egy audiokommentárt hallgathatunk meg egy íróval. 

FILMKEPahaz.jpg

Összegzés:

Irány a bolt. Most.

FILM: 10

KÉP: 10

HANG: 8

EXTRÁK: 10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr934876906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása