FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Pedig milyen jó Bond-mozi lehetett volna ez, Daniel Craig ide vagy oda, mert azért lassan megszokható már a burája és manírokkal tűzdelt, darabos játéka. Tehát jó lehetett volna ez, főleg A Quantum csendje című zagyvaság után. Igaz, az után bármi jó lehetett volna, de persze nem lett. Kiderült, hogy van még Marc Foster katyvaszánál is lejjebb. A kontraszt attól csak még nagyobb és sokkolóbb (vö.: maga az élmény), hogy a Skyfall kifejezetten jól indul. Elsöprő, autós, motoros üldözéses, vonattetőn bunyózós nyitó jelenetsor-szekvencia örvénylik az első tíz percben, bár az „öltönyben száguldozunk motoron a poros piaci forgatagban” design röhejes, de mivel James mindig skatulyából van kirántva, így ez megbocsájtható.

Aztán egy lövés, Bond pottyan a vonattetőről a viadukt alatti folyóba, és erre mesterien szövődik rá az új klasszikussá érő főcím a pazarul eltalált Adele-dallal, a rajongó meg csak ámul, hogy mégiscsak van élet a Quantum blődsége után, de nem is akármilyen. Aztán persze James feltámad, mert kell a cégnek, ahol paranoia uralkodik, árulások és elhulló ügynökök mindenhol, a sértődött nagymamira emlékeztető, durci-burci, baltaarcú M pedig egyre depisebb.

A 007-es tehát ismét csatasorba áll, és lenyűgöző bő egy óra vár a nézőkre (a teljes játékidő viszont több mint két óra, tehát lesz probléma bőven) – történet, vizuális megoldások és akciók szempontjából egyaránt. Sam Mendes megcsinálta, gondoljuk, és elégedettek vagyunk, mint a régi szép időkben, vagy a tucatszor újranézett Bond-klasszikusok közben, és repesünk az örömtől. Legbelül pedig várjuk a főgonosz színrelépését, aki persze egyelőre a háttérből szövögeti azt, amit. Tudjuk, hogy Javier Bardem hozza majd őt, és mivel a spanyol fószer volt már zseniális pszichopata a Nem vénnek való vidékben, így hisszük, hogy itt is brillírozik majd, agyas, világuralomra és pusztításra törő elmebeteg agytrösztként. Aztán amikor a játékidő fele után valóban színre lép, nos, pont ő, pontosabban a karaktere az, ami miatt rossz bohóctréfába csap át a film.

Nagyon nagy a baj. Bardem még rá is játszik az egyértelműen nemiidentitás-zavarral küzdő, csiricsáré jelmezekbe öltöztetett, suta kliséket puffogtató idióta szerepére. A sztori érdektelenné válik, minden széthullik, óriási, következetlen marhaságok zúdulnak ránk, lásd a szökés jelenet kontra metróalagút, a film végi leszámolás a kies táj ódon épületében stb. Minden elromlik, ami azért iszonyú fájdalmas, mert a bő egyórányi felvezetés már-már zseniális. Bardem figurája érthetetlen, hogy miért így lett kitalálva. Lehetett volna talpig feketében, kiszőkített haj nélkül, flegma, csipogás-picsogás, Bond ruháját, mellkasát taperoló, simogató, idiotizmus nélküli, standard gonosz, amit tudott volna ő rutinból odadobni, mégsem unalmasan előadni, ehelyett talán a meghökkentés volt a cél. Sikerült. Meghökkentően, kabaréjeleneteket idéző ostobaságokba csúszik át a film, már csak Szombathy Gyula és Csala Zsuzsa hiányzik.

Mendes elcseszi. Idegesítővé és röhejessé válik minden, képtelenség elvonatkoztatni Bardem nyáladzó hőbörgéssel kevert hiteltelenül, lefojtott hisztérikára emlékeztető látens agresszív idétlenkedésétől.

Ami a filmben mindvégig konstans, az Roger Deakins operatőr munkája. Minden idők legprofibban fényképezett Bond-filmjét láthatjuk. Deakins képtelen hibázni, minden beállítás és a felvevőgép legapróbb rezdülése is mágikus, a világításról és a szűrőzésről nem is beszélve. Oscar-jelölést kapott, de nem nyert. Eddig tízszer jelölte, majd végül hanyagolta őt az Akadémia, érthetetlen és dilettáns módon. Idén a Pi életét fotózó Claudio Miranda nyert szobrot, holott ő csupán a CGI mozgóképbe integráláshoz és a statikus kék vagy zöld háttérvásznak előtt mocorgó színészek megörökítéséhez ért, persze dicséretére legyen szólva, ügyesen palástolva kompozícióival, hogy talmi mindaz, ami a színészek körül van. Ez lesz a jövő, ezért jár a szobor, ezért, ami már nem a klasszikus értelemben vett film. Deakins még a régi iskola, ő filmet fotóz, mesterien és hibátlanul, gyönyör a szemnek a Skyfall jeleneteinek minden pillanata operatőri megoldások vonatkozásában, amúgy minden más a fenti változók tükrében valósul meg, sajnos.

A film worldwide már egymilliárd dolláros bevételnél tart, tehát hiába például a jelen fanyalgás is, a közönség behúzható volt és bizony lesz is. A hírek szerint a következő részt Mendes nem vállalja, persze lehet, hogy csupán olcsó PR-kampányfogás ez a hír a beharangozáshoz és az előkészítéshez, mert aztán mégis lesz az a pénz és forgatókönyv ugye, amiért mégis meggondolja magát. A kérdés, hogy a főgonosz figurája bír-e majd épkézláb és hiteles lenni, nem pedig egy olyan affektáló pojáca, mint most. Nehéz ügy persze, hiszen akár unhatnánk is a mindig tesztoszterontól vibráló negatív karaktereket. Nem kell feltétlenül, hogy az legyen, lehet intelligens, hideg, acélos tébolyult is, volt már néhány példa erre is, és működött, mert méltó ellenfelévé vált a 007-es ügynöknek. A következő produktum pedig a franchise korábbi darabjaihoz felnőni képes, előbb-utóbb klasszicizálódó darab legyen végre. Egyelőre nincs élet a Casino Royale óta. A zűrzavaros, összecsapott Quantum-sztori és az idétlen negatív karakterrel agyonvágott Skyfall után reméljük a megváltást. Ahogy a bevezetőben is vázolva lett,

Craig esetében megköthető a kompromisszum, immár elviseljük az ünneplőbe öltözött norvég heringhalászra emlékeztető figuráját, rendben van. Reméljük, a kamera mögött pedig ismét Deakins áll majd, benne legalább megbízhatunk a képi világ terén, azonban a leendő rendező, de főleg a leendő forgatókönyvíró az, aki esetében bízzunk inkább abban, hogy valaki teljesen más lesz, mint most, és új alapokra helyezi azt, amit kell. Ha nem, akkor köszönjük, inkább nem kell.

Menü

Rendkívül pofás a főmenü. Alul egy sorban jelennek meg a menüpontok, miközben a film jelenetei láthatóak a háttérben.

Kép

A film nagyon ügyesen váltogatja a hideg és meleg színeket. Ez egyébként a transzfer egyik legnagyobb erőssége. Minden szituáció remek színvilággal rendelkezik, és emellé hihetetlenül jó élesség párosul. A részletesség magáért beszél, ráadásul a sötét jelenetekkel is referenciát mutatnak felénk.

Hang

Lassan új zsargont kell kitalálnom. Eredeti DTS-HD Master 5.1, valamint magyar Dolby Digital 5.1. Az eredeti egy hangyányit ugyan lehagyja a magyar kistestvérét, de ez nem számottevő, főlek a profi házimozisoknak tűnhet fel a különbség. Plusz a magyar szinkron igen jól sikerült, így érdemes ezt a hangsávot választani, természetesen Stohl Andrással. A keverés egyébként frenetikus. Ennél többet felesleges is mondani.

Extrák

Nos, egy egyórás összeállítás, illetve Így készült vár ránk. Illetve ez tizenöt darab kisfilmként is megtekinthető, külön-külön állapotban, ki hogy szereti. Az első ilyen egy amolyan kedvcsináló a rendezőtől. Az első igazi Így készült a nyitójelenetről szól: itt inkább az üldözésekről beszélnek, viszont azon belül mindegyikről. Az autósról, a motorosról, illetve a vonatosról is. Nem mondanám, hogy minden kíváncsiságomat kielégítették, de egész jól összeszedték a fontos dolgokat. Stílusosan a főcím alatti részben animált jelenettel folytatják. Itt igazából megmagyarázzák, illetve bemagyarázzák a nézőnek a koncepciót.

A technikai werk része viszont tényleg izgalmas. Bond személyiségét is kivesézik. Itt Bond múltjára, az átélt traumára, valamint az M-mel kialakult kapcsolatára koncentrálnak, de nem mondanám, hogy ez túlságosan sokat hozzátett volna a filmben látottakhoz. Következzék Q. Itt tulajdonképpen csak megmagyarázzák, hogy miért nincsenek valódi kütyük a filmben, illetve, hogy hogyan helyezték át Q-t a mai világba. Szó van itt a klasszikus járgányról  is, s arról, hogy miért hozták vissza ezt, ahelyett, hogy egy vadonatújat tettek volna a filmbe. Az indokok itt sem túl sokatmondóak. Mert ez klasszikus. Mintha meg sem akarták volna erőltetni magukat a készítők interjú közben. Nők jönnek, természetesen. Itt azért érdekesebb dolgokat árulnak már el, látunk forgatási és felkészülési képeket is. Ezt főleg annak tudatában érdemes nézni, amikor már túl vagyunk a filmen. A negatív karakterek kerülnek kivesézésre, akik mindig is fontos kellékei voltak a Bond-filmeknek. Szót ejtenek a kis és a nagy gonoszról is. Silva esetében természetesen a szándékait boncolgatják, valamint azt, hogy a múlt nagy és valóban fenyegető figuráit akarták megújítani. Az akció is külön etapot kap. Minél hihetőbbre akarták természetesen, de persze itt-ott elszaladt velük a ló. Azért a nagyobb díszletek akciódinamikája valóban lenyűgöző. Külön öröm, hogy a különböző helyszíneknél nem arról rizsáznak a legtöbbet, hogy milyen jó, milyen szép, hanem arról, hogy hol milyen technikával érdemes forgatni. Az is jó, hogy tényleg nem csak London ismertebb részeit láthattuk. Az Oscar-díjas főcímdalról is beszélnek. Nagyon sok újdonságot itt sem tudunk meg, de mindig jó látni egy élő felvételt. Szerencsére Adele-re is kitérnek.

A film végi nagy leszámolás is külön említést kap. Itt viszont tényleg mindenről szó esik. Az egész történeti jelentőségére és technikai kihívásaira. Mondjuk, olyan dolgokat is mondanak, amiket magamtól is gondolnék, de annyi baj legyen. M-ről már volt szó, ám kitérnek a film végi eseményekre is. A csodálatos színésznőre magára és arra egyaránt, hogy miért jutottak ilyen döntésre vele kapcsolatosan. A nagy doksi utolsó darabja egy kis kitekintés a jövőre, hisz folytatódni fog a Bond-széria. Persze pontos dolgot senki nem tud még mondani. Végül láthatunk egy négyperces összeállítást a film világpremierjéről, egy előzetest, valamint két audiokommentárt. Az utóbbiak kivételével minden extrán szerepel magyar felirat.

Összegzés:

A film második fele nagy csalódás, de a BD jól sikerült, a kép és a hang első osztályú és az extrákra sem lehet panasz.

FILM: 6,5

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 8