Modern tévé a retró szerelmeseinek


Az LG a 70'-es évek ikonikus skandináv dizájnvonalát ötvözte a legújabb technológiákkal új LCD televíziójában.

lgretro2013-2l.jpg

A dél-koreai LG mára Magyarországon és globálisan is kibérete magának a szórakoztatóelektronikai iparágban, és azon belül is a tévé szegmensben a dobogót. A vállalat sikereit többek között annak köszönheti, hogy a konkurensek jó részével ellentétben mindig is kiemelt figyelmet fordítottak a dizájnra, a modellek külsejének folyamatos megújítására. A cég nevéhez fűződnek például a pezsgőspohár alakú hangsugárzók, a keret nélküli, úgynevezett borderless televíziók, az ultravékony kávák, és a különleges talpak, hogy csak néhány példát említsünk.

Ennek következtében a cég számos modellje, legyen szó házimozi rendszerről, asztali blu-ray eszközről, vagy projektorról, az science-fictiont idézi. Ez még azonban nem jelenti azt, hogy a cég ne nyúlna vissza olykor-olykor a régi idők elektronikai eszközeihez. 2010-ben például bemutattak egy, a hatvanas éveket idéző tévét, most pedig ugrottak egy évtizedet, és a hetvenes években megszokott formai elemeket vették elő a 32LN630R típusjelzésű televíziónál. A 32 inches képátlóval bíró készülék azonban csak a külsejében idézi a huszadik századot, hiszen a vállalat a legmodernebb technológiát pakolta a készülékházba. Egészen pontosan egy saját fejlesztésű, Edge LED háttérvilágítású IPS panellel látták el, amely horizontálisan és vertikálisan is 178 fokos betekintési szöggel, óriási (> 5 000 000:1) kontrasztaránnyal, valamint fényerővel kecsegtet. Természetesen az integrált médialejátszó sem hiányzik belőle, és természetesen a cég exkluzív okostévé rendszerét is megkapta. Azaz lehetővé teszi különféle internetes applikációk futtatását, vagy a neten való szörfözést, HDMI csatolói pedig támogatják az MHL technolgóiát. Tehát képes a csatlakoztatott tableteken, okostelefonokon futó nagyfellbontású audiovizuális tartalmak fogadására. A nagy gombokkal ellátott hófehér tévé egyetlen szépséghibája, hogy jelenleg még csak dél-koreában lehet megvásárolni mintegy 800 000 wonos, azaz 750 dolláros áron, pedig egészen biztos, hogy a világ más tájain, így Magyarországon is lenne rá kereslet.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr265459540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása