19-re lapot húzni?! LG BD390 teszt!

A megjelenése idején és a teszt során ódákat zengtem a BD370-ről, ami egy-két apróságtól eltekintve nem volt hibátlan, de az árával és tudásával, mint az első BD Profile 2.0-t támogató eszközök egyike nálam bekerült a halhatatlanok csarnokába -- mint az ex-NBA-s Michael Jordan. Na de azt azért nem hittem volna, hogy az ilyen gyorsan érkező vérfrissítés (mármint a BD390) felül tudja múlni az első szériát. Aztán megkaptam, összedugtam és...a többi hajtás után kiderül...


Tehát ott tartottam, hogy összedugtam és már vágtam is bele az első utamba kerülő USB-s SDHC kártyaolvasót (mármint olyat, ami csak egy kártyát olvas) egy NTFS-re formázott kártyával. És lőn, csodák csodájára hibátlanul beolvasta! Örömömben gyorsan rámásoltam egy nagy mkv filmet, amit hiba nélkül lejátszott, aztán ugyanígy tettem egy szimpla USB kulccsal is, de az is működött. Nagy kő gördült le a szívemről, hogy a BD370 után nem kell beszámolnom arról, hogy a frissített változat sem képes mit kezdeni a nagy fájlokkal és az NTFS partícióval. Rendkívül fontos megemlíteni, hogy a BD390 dekódolja az összes létező hangsávot, köztük a nagy bitrátájú DTS-HD, Dolby TrueHD és DD Plus-t is, amiket külön analóg RCA kimenetekre küld ki. Ez azt jelenti, hogy nem szükséges dekóderrel ellátott sokcsatornás erősítő a térhangzás kihasználásához, elegendő egy 5.1 vagy 7.1 csatornás szett, ami rendelkezik elegendő számú analóg bemenettel.


A BD390 ezzel viszont még nem fogyott ki az újdonságokból, hiszen végre nem csak vezetékes, hanem vezeték nélküli hálózati vezérlő is helyet kapott a készülékben, méghozzá 802.11 b/g/n (utóbbi persze Draft 2.0) kompatibilitással, így nem kell többé a kábellel bajlódni.Persze a dolognak hátránya is van, például nem tudtam olyan gatewayre kapcsolódni, aminek rejtett volt az SSID-je (de a WPA2-AES titkosítással nem volt gond), illetve hiányoltam a 802.11a, azaz az 5 gigahertzes sávval való kompatibilitást. Utóbbi nagyon jól jött volna, hiszen megfelelő router esetén az átvitelt egyáltalán nem zavarná a többi 2,4 gigahertzes eszköz, na de így sem lehet egy rossz szavunk sem, a YouTube röccenés nélkül hasított.


 

A készülék tudása a BD370 képest kibővült még a DLNA-val. A DLNA célja, hogy vezetékkel vagy anélkül, de a már meglévő helyi hálózatot használuk fel arra a célra, hogy egy számítógép merevlemezén tárolt fájlokat lejátszhassuk a DLNA kompatibilis eszközön anélkül, hogy azt bármilyen módon átmásoltuk volna rá. Tulajdonképpen ehhez nincs másra szükség, mint egy DLNA kiszolgálóra, amit számítógépre kell telepíteni és a programban megadni a megosztani kívánt mappákat. Esetünkben a lejátszó mellé csomagolt, szériaszámmal ellátott teljes verziójú Nero MediaHome 4 Essentials látta el a DLNA szerver feladatát és kiválóan működött, csak éppen az mkv fájlok nem vihetők át, ami nagy kár -- ez viszont nem a szoftver hátránya, hanem a DLNA protokollé.



 

További érdemi változás egyébiránt csak a külső tekintetében történt, mely visszafogottabb lett, mint a BD370, de kinek melyik jön be jobban, az egyéni ízlés kérdése. Kicsit hiányoltam a már megszokott világító kört, cserébe most a lejátszást vezérlő gombok világítanak szükség szerint (és a móka kedvéért bekapcsoláskor egyesével villannak fel, míg kikapcsoláskor egymás után alszanak ki). Egyébként az új modell semmivel sem melegszik jobban, vagy éppen kevésbé, mint a BD370, illetve a műveletek sebességében sem fedeztünk fel változást, valamint a HDMI 1.3 kábel továbbra is a tartozékok listáján van (a mi dobozunkban egy meglehetősen vaskos, 5 méteres darab lapult, ami "barátok közt" is sok ezer forint), tehát van okunk örömre.



Értékelés gyanánt azt írom, hogy az LG BD390 egy remek ráncfelvarrás, amiben kijavították az előd hátrányait, miközben a funkciók tárháza egy sor új szolgáltatással bővült, tehát nem véletlenül lett EISA díjas. Az újdonságnak viszont ára van, jelenleg az ajánlott bruttó végfelhasználói ár 89990 forint, ami 20 ezerrel több, mint a BD370. Nekem kéne...

Végezetül pedig néhány kép a menüről, természetesen nagyíható formátumban!

 

 

Az LG BD390 tesztkészüléket az LG Electronics Magyar Kft-től kaptunk tesztelésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr971385285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonecold 2009.12.23. 13:54:03

@Frenky76:
Hát igen,én fele ennyiért vettem a BD350V-ét.Az 1,5MB-es dts hang itt is szaggat néha,de pl az 5.1 kódólású filmet simán viszi!Már nem egy mkv filmet megnéztem 720p 1080p,egyszersem esett szét a kép.Sőt még a 30GB M2TS filmet is zökkenőmentesen lejátszotta! Teljesen megvagyok vele elégedve!

Gabci79 2009.12.28. 09:03:59

Mr. Ray!

Technikailag, műszakilag eltudnád magyarázni, hogy a LG BD 390-es lejátszóban az digit audio kimenetekre ha beállítom a DTS újrakódolást, akkor pontosan mi történik?
Úgy tűnik a magyar kiadású BR lemezek, mind LPCM 5.1 hangot tartalmaznak csak, így azt vagy analóg módon lehet átvinni az erősítőbe, vagy ezzel a DTS újrakódolással. Csak nem igazán értem, mit tud csinálni a lejátszó az LPCM 5.1 hanggal, hogy utána DTS lesz belőle?
Köszönöm,
Gábor

trap 2009.12.28. 22:13:49

Mr. Ray!
Üdv BD-s családban. Karira vettem egy 390-est és MAJDNEM eladtam a 370-est. Szerencsére visszahozta a vevő. Szerintem a 370-es kiforrottabb típus. Az MKV lemezekt suózinte gond nélkül lejátszotta. Az írt BD-ket is. Sajna ezek a dolgok a 390-nél nem teljesen tökéletesek. Sajnos egy egyszerű WD TV-vel jobban jár az ember. 25 ezerért jóval kevesebb a gond. 390-ben van valóban analóg 7.1 kimenet, mely a régi erősítőknél megoldja az új hangformátum problémát. Pio 2016 Av-m van ezt a lehetőséget holnap próbálom ki, majd visszajelzek. Szóval akinek 370-e van ne siesse el a cserét A DLNA nálam nem megy mert MAC-em van. Erre tudsz-e esetleg valami megoldást. XP-t véletlenül sem telepítek a gépemre, ennyire nem vagyok perverz.
Üdv. Zoli

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.04. 09:55:36

@Gabci79: Hi!
Nálam eddig egyetlen magyar kiadású lemezen sem volt LPCM (pedig van pár...), tehát szerintem nálad nem stimmelhet valami, ha minden lemezzel ezt csinálja (vagy a borítón is lpcm van megadva?).

Egyébként a DTS újrakódolás olyasmi, mint a Dolby Digital Live, tehát Dolby Digital (esetedben DTS) jelfolyamba kódolja a hangot. Nem új találmány, de szerintem nálad más lesz a probléma.

trap 2010.01.08. 05:53:39

@trap: HI!
Következő észrevétel: A 370-nél dvd-re, vagy BD-re írtam mkv kiterjesztésű filmet .srt felirattal érzékelte a filmet, lejátszás és érzékelte a feliratot külön baállítás nélkül. A 390-es elindítja a filmet, de a feliratot nem teszi láthatóvá. Mindent kipróbáltam és természetesen ua. lemez mint amit a 370 olvasott.
Egyébként kipróbáltam az analóg kimenetet 5,1-re állítottam a 390-en a kimenetet az erősítőn a Multi ch-t állítottam be és nagyon érzékelhető a különbség a sima DTS és a DTS MA-s közt. Sajnos a BD-390-en kicsit szegényes a hangszórók kimenetének beállítási lehetősége.
Végső soron ha az elsőként leírt gondra tudna vki segítséget, nagyon megköszönném!
Üdv Zoli

Gabci79 2010.01.08. 12:06:46

Sziasztok!
Próbálta valaki már ezt az eszközt "n"-es routerre csatlakoztatni?
Eddig b/g routerrel használtam, viszonylag jó volt, divx-re, youtubra tökéletes volt. Vettem egy Linksys wrt320N routert, és beállítottam n-es üzemre. Működik is, rácsatlakozik, de sokakl szarabba vétel, még a youtube is szakadozik.
Valakinek valami ötlete erre?

Köszönöm

jegmadar 2010.01.08. 19:49:56

@stonecold: Nekem nem tudja leolvasni a m2ts file-kat. Igaz eddig csak egyet probaltam. Mi lehet a gond? Koszonom

stonecold 2010.01.09. 08:27:11

@jegmadar: Csak azokat az m2ts file-kat olvassa,amelyek ezzel vannak kódolva:MPEG4-AVC! Vannak olyanok amelyek ezzel:VC-1,ezt nem olvassa!Te szerintem pont egy ilyennel próbáltad.

timpi 2010.01.09. 18:59:57

Sziasztok! Beszereztem egy lg bd370-et, szeretnék hozzá nagy kapacitású külső merevlemezt is venni. Segítséget kérnék a vásárláshoz, mert a nagy választék miatt félek, hogy nem kompatibilist választanék. Előre is köszönöm a segítséget!

szepii 2010.01.09. 22:02:14

@Gabci79:
Szia!
Mi az, hogy N-es?
Nekem sajna nem akar összejönni a netes kapcsolat! A routerrel csatlakozik de azt jelzi, hogy a router nem a nettel!Pedig dinamikus ip-re állítottam!Tipp?

Turbo73 2010.01.17. 00:49:27

@Gabci79: Nem egészen értelmezhető a kérdés: Vagy HD formátumot ismerő erősítőd van, és akkor teljesen mindegy, hogy a bitfolyam LPCM 5.1/7.1, vagy DTS Master, Dolby TrueHD, stb. Ha nincs HD képes erősítőd, akkor meg mindenképpen az analóg kimeneteket kell használnod, ha veszteségmentes hangot szeretnél hallgatni. Esetleg használhatod a veszteséges DTS/DD hangsávokat is SPDIF-el összekötve az erősítőddel.

Turbo73 2010.01.17. 00:52:40

@timpi: Semmiképpen ne költsd a pénzedet HDD-re, ugyanis a 370-es nem kezeli csak a pendrive-ot, abból is csak a FAT16/32-re formázottakat. Ez mellesleg benne van a kezelési leírásban is, csak el kell olvasni. Csak a 390/350-es kezeli a HDD-ket.

jimmy-blu 2010.01.17. 23:01:02

Sziasztok!

Egy 350V vásárlásán gondolkodom, főleg, hogy vannak dolgok, amiben jobb mint a 370... A 390 nekem túl drága, a BD-live meg nem érdekel.
Egy pár kérdésem azért lenne a 350 tulajokhoz:
1.) Nekem egy HDMI-s de nem HD-s erősítőm van, ami LPCM 7.1-et tud HDMI-n fogadni. Ez a lejátszó tudja a HD hangok "átkódolását" LPCM-be? (A 350-hez még nem találtam a neten használatit...)
(A használatija szerint a 370 nem tökéletes, mert pl. a DTS-HD MA 7.1-et csak LPCM 5.1-be tudja kiadni...) Analóg kapcsolat amúgy sem jöhetne szóba...
2.) a HDD-ről lejátszott m2ts-t mennyire korlátozottan játssza le? Értem ez alatt a hang/felirat váltás lehetőségeit...,stb?
3.) esetleg BR mappastruktúrát lejátszik, mint pl. a PS3?
Köszi a válaszokat előre is!

VegyészBéla 2010.01.22. 15:31:09

Sziasztok!
Kedves Mr. Ray!
Egy borzasztóan komoly kérdésem lenne. :)
Szeretnék venni egy blu-ray lejátszót, de nem értek hozzá... Olvastam egy átfogó tesztet a PC World újságban.
Laikusként (mintha szőke lennék) akkor a Samsung BD-P4600 kütyüjét már megvettem volna, mert szép és meg is kapta érte a design díjat. (amúgy barna vagyok és fickó)
Ezért nem vettem meg. :) A tuti győztes a BD390, ez tény.
De viszont. Engem marhára nem érdekelnek a felturbóztatott tudások, a kábel nélküli kapcsolat főleg nem és igazán az mkv filmek sem. :p
(akkor minek akarok venni ilyet?-merül fel a kérdés)
"Csupán" azért szeretnék venni, mert az egyik magyar zenei kiadvány -köztudott az előadója- ilyen formátumban (is) jelentette meg legújabb albumát. (csak ezért szereztem be a közelmúltban egy full hd lcd tv-t is -hitelre) :)
Na, lényeg a lényeg:
Megbízható minőségűnek olvasom ezeket a készülékeket. Tetszenek a vélemények róla, de nem ragaszkodom a mai legújabb "csúcstechnológiához".
Ámde olvastam azt is, hogy vannak olyan készülékek, amelyek BD live (mit jelent?) , illetve Youtube videókat is lehet bevinni a műsorba.
Ez utóbbi viszont tetszik.
Szerinted melyiket érdemes ezen "követelmények" figyelembe vételével megvennem?
Elég a BD370 is? Mi a lényegi különbség a 370 és 390 között? (úgy, hogy megértsem) ;-)
Köszi a választ és bocsi a felvezetőért!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.22. 18:02:15

@Túró Hopkins: Szia!

A BD Live támogatás azon múlik, hogy a lejátszón van-e hálózati csatlakozás, tehát vezetékes LAN csatlakozó vagy wifi vezérlő. Én a kábeleset ajánlom, elsősorban sebessége, másodsorban teljesítménye miatt. A BD live arra jó, hogy ha van internet, akkor plusz infókat tudsz a filmről szerezni, amiket a lejátszó letölt neked és a tévén tudod megnézni. Hogy mik ezek, nos azok változóak, van ahol elég gyenge a felhozatal.
A YouTube-hoz is kell hálózat, illetve youtube támogatás, de ezt nem a műsorba tudod beilleszteni, hanem rendesen úgy tudod használni, mint a youtubeot mondjuk pc-n...keresel és azt lejátssza. Ha neked ezek mindenképp kellenek, akkor a BD370-et ajánlom, ami mellé kell usb kulcs is, mert nincs beépített memóriája ezáltal a bd-live tartamakat arra tölti...

viktor1630 2010.01.22. 20:54:30

Hello
lenne egy problémám van egy LG BD390 lejátszóm és ha csak simán zenét játszok le vele akkor nem szól mind az öt hangszórón 5.1be hanem csak simán két hangszórón,de a de akármi mást lejátszok ott szól!!
valamilyen beállítás probléma lehet?
tudna esetleg valaki segíteni ebben?
köszönöm

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.22. 23:28:28

Több infót plz: milyen formátumú zenét játszol le milyen rendszeren és milyen "mást" játszol, ami szól minden hangszórón?

Egyébként ha mp3 vagy cd, akkor nem csoda, ha csak sztereót nyom ki, mert az a normális -- mivel a forrás is sztereó. Gyanítom különálló erősítőd van...azon kell beállítani, hogy sztereó jel esetén legyen-e mélyláda vagy mely hangszórók szóljanak.

VegyészBéla 2010.01.23. 07:54:22

Köszönöm szépen a válaszodat! ;-)

VegyészBéla 2010.01.23. 08:44:29

Vagyis lenne még egy apró kérdésem a HDMI kábellel kapcsolatban.
Informatikus kollégám azt mondta, hogy csak minőségi kábelt érdemes beszerezni. Konkrétan is megjelölte, pl. Hama típus, ami abban a boltban, ahol nem vagyok hülye ~10ezer HUF -állítólag.
Ez valós?
Illetve, ha már itt vagyok ismét...
A "nagy boltokban" érdemes beszerezni a terméket (mint pl. a fenti), vagy rizikó nélkül megrendelhető az internetes áruházakból is? Ez utóbbit még nem próbáltam, kicsit félek tőle.
Illetve az a baj, hogy ha rákeresek a 370-esre, nem is hoz fel nagy boltokat ugyebár. :-(
Köszi a választ.

viktor1630 2010.01.23. 15:08:06

Mp3-mat játszok le, a mélynyomóra van rákötve a lejátszó Ac3-mas részébe azonkivűl már csak 2csatornás részei vannak a mélyládának
csak mert a régi pár ezerforintos dvd lejátszóm vitte mind az öt hangszórón a zenét annak a setupjába be tudtam állitani külön hogy kapcsolja ki a sztereora való lekeverést, de minden más filmnél(mkvés vagy akármilyen)ott rendesen szól az 5.1

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.23. 19:05:10

@VegyészBéla: Igaza van abban, hogy márkásat vegyél, ha lehet...de hamát én nem sorolom ebbe a kategóriába. Nézz körül, mert nagyon bő a választék és határ a csillagos ég.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.23. 19:08:16

@viktor1630: Így van, a megoldás az upmix, amit az erősítők is tudni szoktak, még a pc-s szettek is. Persze, hogy minden más anyag, amin van DTS vagy AC3 az szólni fog, mivel a lejátszó belső dekódere szétszedi a hangot. Nincs olyan kétcsatornás bemenet, amin van upmix automatikusan?

viktor1630 2010.01.23. 21:08:44

@Mr. Ray: köszönöm sikerült megoldani a problémát összekötötem a két csatornás kimenetet a mélynyomó 2csatornás bemenetével és most jó szuper minden csak én voltam kicsit figyelmetlen
köszönöm szépen a segítségedet!!!!!!

VegyészBéla 2010.01.24. 10:13:28

@Mr. Ray: Egy-két tippet kaphatok, hogy hdmi kábel tekintetében melyik márkát érdemes megvenni? Minőségben (árban) felfelé honnan érdemes? Köszi.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.24. 22:14:09

Én innen indulnék legalább: www.netdepo.hu/kabel/video_kabelek/inakustik_premium_hdmi_kabel.html

Van inakustik analóg rca kábelem cd lejátszóhoz...az is rohadt drága volt, kb. fél méter és baromi durván jó, tehát én ezt a márkát kedvelem. Persze a határ a csillagos ég, tudok 60-ért is mondani, ha az kell:)))

VegyészBéla 2010.01.25. 07:14:19

Ez a típus milyen? Minőségi?
www.edigital.hu/Kabel_kiegeszito/Bandridge_High_Definition_SVL1003_HDMI_%281xHDMI_apa_-_1xHDMI_apa%29_kabel_30m-p35432.html
Ahhoz, hogy a számítógépet csatlakoztassuk a bd-hez szintén hdmi kábellel történik?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.01.25. 10:15:46

@VegyészBéla:
Minden márkát én sem ismerek, de ez egy prémium kábel a gyártó szerint...azt nem tudom, hogy 1.3-as é, vagy sem.

Mármint a számítógép BD csatlakozást hogy érted?

jegmadar 2010.01.28. 19:05:07

@stonecold:

Koszonom a valaszt, megprobalok majd egy mpeg-4 avc-t

szepii 2010.01.29. 15:32:09

Sziasztok!
Korábban csatlakozási problémám volt a netre BD390-el, örömmel jelentem a probléma megoldódott!
Kábel nélkül is hasít a jútyub! Nagyon frankó a gép és a számítógéppel is jól kommunikál!
Nem bántam meg,hogy a 390-est vettem!

viktor1630 2010.01.30. 16:57:23

Üdv
lenne egy újabb problémám ,nem tudom hogy pontosan mi lehet a baja a lejátszónak de szerintem lefagy ha berakok egy dvdt amin mp3 van vagy rádugok egy külső merevlemezt és a könyvtáraknál próbálok belépni abba mappába amibe a zene van akkor megáll és egyszerűen semmilyen gombnyomásra nem reagál vagy amikor belép akkor elsötétül a kép és kb fél perc múlva kilép de ezt csak a zenénél csinálja másnál nem volt még ilyen film vagy kép!!
tudna esetleg segíteni valaki ebben???

Hanzy77 2010.02.14. 11:59:46

Kedves Mr Ray.

Karácsony óta egy lgbd390 tulajdonosa.

A következő problémám lenne, hátha tud nekem segíteni:

A blu-ray filmeket a pc-n bsplayer tökéletesen lejátsza.
Kiírtam külső hdd-re, rákötöm a bd390-re.

Megkeresem a stream mappában a m2ts indító fájlt, ami a legnagyobb, pl egy 18gb-osnál a 18gb-osat, rámegyek és semmi nem történik, nem indul el a film.
Van olyan is, hogy a stream mappa 1 m2ts-t tartalmaz csak, az indítófájlt, és ugyanúgy nem indul.
Mkv val nincs problémám.
Frissités utoljára valamikor nov végén vagy dec elején volt, azóta nem ír ki, hogy lenne újabb verzió.

Szóval nem játsza le a az m2ts fájlt.

Mit lehet tenni...mi a megoldás.

Válaszát előre is köszönöm.

stonecold 2010.02.14. 13:11:26

@Hanzy77:
Rossz hírem van! A bd390 nem játsza le az m2ts formátumot külső vinyórol.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.02.14. 14:43:47

@stonecold: Én is így tudom, de az LG-nek továbbítottam a kérdést.

Hanzy77 2010.02.15. 13:41:56

Köszi a választ. Hát ez elég elkeserítő. Fóleg, hogy eredeti bd lemezt lejátsza, és ezt meg nem. Ez kicsit vicces.....
Nem tudjátok, hogy vajon kapunk-e rá olyan frissítést, ami után menni fog?

Hanzy77 2010.02.15. 13:55:08

Egy ismerősöm véleménye egy másik fórumról:

Amit Te próbáltál, olyat én az elején egyszer tettem meg, egy kb. 23 GB-os BR filmmel. A HDD-n van, a rendes könyvtár struktúrában. Az egy nagy m2ts fájl is megvan, azt el tudtam indítani, de rettentően szaggat, 5-10 másodpercenként egy állóképet kapok.
A Blu-Ray egy nagyon érzékeny és precíz adatszerkezethez kötött szabvány. Pont emiatt az esetek döntő többségében a másolások hibát okoznak. A HDD-ről történő lejátszás továbbá szerintem ott hibádzik, hogy pont a kötött BD struktúrát nem tudja visszaadni (a BR lemezen UDF 2.5, vagy feletti fájlszerkezet van), és emiatt a lejátszáshoz szükséges további információkat nem tudja elérni. Nem elég ugyanis a többi fájl jelenléte, azokat a lemezen egy adott rendszer szerint, dedikált külön track-ként rögzítik. Ez pont olyan, mint a PC operációs rendszerek. Ha nincs boot szektor, nem indul el az op. rendszer.

A frissítések tényleg rég voltak, gondolom most gőzerővel az új lejátszó(k)hoz (500-as széria) fejlesztenek. Jön az új 3D szabvány, ez is ad nekik elég munkát. Az LG-t ismerve nem hagyják cserben a régebbi tulajdonosokat sem, csak több idő kell az új firmware-re.

A záró mondat, hogy nem játszik BR filmeket, ilyen formán nem feltétlen igaz, emiatt ne keseredj el. Lemezről tökéletesen visz minden írott filmet. BR íróm még mindig nincs, saját írottal nem volt ezért szerencsém próbálni, de kölcsönkapott írottal ment.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.02.15. 14:36:59

Hivatalosan is megkaptam a választ: nem tudja lejátszani:(

Hanzy77 2010.02.15. 17:24:47

Ismerősöm is felhívta őket:

Kicsit lelombozódtam, ezért kínomban felhívtam az LG vezérszervízét. Tel.: 06/40-545454
Bekövetkezett az, amitől tartottam. Őszintén bevallották, tényleg nem játszik le írott BD-t. Ez csak azért érdekes, mert ha megnézed a külföldi forgalmazók, de maga az LG adatlapjait, ott feltüntetik az írott (BD-R; BD-RE) lemezek lejátszását. Már mások is jelezték ezt, és nem is tagadták. A kezelő felvett egy reklamációt, amit javaslok Neked is, hisz minél többen tesszük, annál nagyobb nyomást gyakorolhatunk a gyártóra.
Elmondták, hogy a fejlesztők már jelezték, dolgoznak a hiba elhárításán, ami egy új firmware lesz, de hogy mikor, az még az idők távolába vész.

Nem akarok senkit hergelni, de nekem úgy tűnt, az LG beletörődött a ténybe, és a kezelő hangjából azt véltem kihallani, hogy egy fogyasztóvédelmi panasz hatására akár a pénzt is visszaadják. Mivel én imádom a lejátszót, inkább kivárom a frissítést, de ez mindenki vérmérsékletére van bízva. Mindenesetre minél többünknek kellene ilyen panaszt tenni náluk, hátha megsürgetik a mérnökeiket.

Javaslatunk: Lázadás!!!!!!! :-)))
Mindenki tegyen panaszt, mert ez elég durván a fogyasztók megtévesztése!

Hanzy77 2010.02.15. 17:33:51

Panaszt tettem, kérem mindenki kövessen, hátha elérünk valamit....

stonecold 2010.02.15. 18:09:03

Azért érdekes,hogy a feleannyiba kerülő BD350v meg gond nélkül lejátsza az m2ts fájlokat!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.02.15. 18:24:42

Kérek mindenkit, hogy ne keltsük a feszültséget, különben moderálni fogok, amit nem szeretnék.

Hanzy77 2010.02.16. 07:55:16

Bocsánat Mr Ray, ha feszültségkeltést éreztél soraimba, akkor finomabban fogalmazok:

Vesz az ember 80.000 ft-ért egy br lejátszót, célirányosan keresi azt, ami lejátsza az írott lemezeket. A dobozon, használatin jelölve van, hogy (BD-R; BD-RE) lejátszás. Erre a végeredmény, hogy nem játsza le.
És itt nem egy 5000ft-os tescos lejátszóról van szó....
Eladnak egy terméket úgy, hogy nem az, amit ráírnak.
Én bízom benne, hogy hamarosan korigálják frissítéssel, mert ha nem, akkor tömeges panasz lesz a fogyasztóvédelemnél.

Szerintem neked sem esne jól, ha megtévesztenének, és kifizetnél kemény 80.000-et.
Sziasztok.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.02.16. 09:21:33

@Hanzy77: Nem azt mondtam, hogy nincs igazad (mert igazad van, ez tény), csak arra kértelek, hogy ne itt szervezd a "forradalmat".

Hanzy77 2010.02.16. 15:41:03

Jó hírem van:

Én is felhívtam az LG magyarországot, és közölték, hogy rengeteg bejelentést kaptak emiatt, és a közeljövőben küldeni fognak rá frissítést, mely után lejátsza már az m2ts formátumot is. Kis türelmet...

momba5 2010.02.19. 17:48:34

Én arra lennék kíváncsi, hogy mikor orvosolják végre az mkv-s DTS szaggatást és a belemuxolt felíratok kezelését, mert ez sem 390-nél sem a 350v-nél már nem egy újkeletű probléma...

illdisposed 2010.02.21. 10:29:36

Hali!

Én nem tapasztaltam a DTS-nél szaggatást egyelőre és a feliratokat is kezeli rendesen. Igaz még csak 10-15 filmet néztem meg, és a legszebb, hogy rögtön az első mkv-t nem olvasta, mert volt rajta egy ogg vorbis hangsáv és nem volt hajlandó túllépni rajta. Mondjuk vmiért WPA2-s wifikapcsolat sem jött össze, pedig a routert látja-felismeri, de nem hajlandó rákapcsolódni.

tibibácsi1 2010.02.21. 18:20:03

Sziasztok!
Van egy LG BD370-es lejátszóm és egyes mkv fájl lejátszásánál szétesik a kép másoknál meg nem. Mindegy hogy 720p vagy 1080p ugyanazt csinálja, valamelyiket viszi valamelyiket nem. Valaki meg tudná mondani miért van ez? Már halálra idegesít a dolog!
Előre is köszönöm

Zempy 2010.02.21. 21:14:34

Hello!
Nem nagyon értek az összeszerelés témához, egy kérdésem lenne.
Egy LG 370-et szeretnék venni, de nem tudom, honnan szerzek hozzá hangszórót. A boltban csak szólóban adják. Egy hagyományos 5.1-es házimozi hangfalait rá lehet kötni, vagy kell erősítő is hozzá? Mivel nincs túl sok pénzem, fontos lenne, hogy az erősítőt megspórolhatom-e, vagy anélkül nem is ad ki hangot??? Egyszerűbb lenne egy sima házimozi hangfalait használni.... de nem értek hozzá. Köszönöm a segítséget! :)

illdisposed 2010.02.22. 05:58:28

@Zempy: Genius fadobozos 5.1-es rendszert vegyél és így megspórolod az erősítőt, 30k körüli áron kapható, különben max. fejhallgatón keresztül hallgathatod

Tonsur 2010.02.26. 18:23:09

@tibibácsi1:
Én is ezt tapasztaltam, (nekem BD 390-es van) és úgy tudtam megoldani, hogy azon filmeket amiken néha szétesett a kép a H264-es profile high level-t a Tsmuxer-rel áttettem 4.1-ről 3.1-re, és rögtön megszünt a kép szétesése, ez a módszer eddig, minden ilyen problémát megoldott!
Illusztráció : (JPEG) www.4shared.com/file/230364479/c3be1993/01_online.html

scherier 2010.03.02. 16:47:23

Van vkinek tapasztalata arról hogy 1TB-nál nagyobb merevlemezt kezel-e? Nkem személy szerint egy 1,5TB os samsung van.

Tonsur 2010.03.02. 16:53:50

A Válaszért ebben a fórumban nézz körül :
www.avforum.hu/index.php?showtopic=3734&st=0

Zempy 2010.03.03. 18:21:48

@illdisposed:
Köszi! Mindenképpen fadobozost, az a jó? Csak mert nem tudom, hogy fog kinézni a fekete tv-hez és állványhoz :)

tibibácsi1 2010.03.04. 15:47:55

@Tonsur:
Köszönöm a gyors segítséget így már nálam is működik a dolog.

djtid 2010.03.09. 23:54:57

helló
Egy kérdés bd370 nél meglehet e oldani az usbt hogy jó legyen vagy esetleg a b390 szoftját rá lehet e tölteni a bd370 re? valaki segítsen nagyon fontos

illdisposed 2010.03.10. 05:47:08

@Zempy: hangminőség miatt mindenképpen

sziriuszpapa 2010.03.10. 20:01:22

üdv!
én angliában élek és itt vettem egy bd 390 es játékost.
másmilyen távirányítóval kaptam mint ami a testben van , nem világító ledes és nem simplinkes
VISZONT
nincs az a betegsége,hogy lassan reagál .
a kép amúgy meg gyönyörű , ntfs 1 terrás vinyót tökéletesen és gyorsan kezeli.
egyetlen mínusz csupán a DTS hangnál való szaggatás.

djtid 2010.03.10. 23:27:54

Valaki PLS segítsen hogy lehet e akkor a BD390 en szoftot rárakni a 370 re

Paul78 2010.03.11. 18:43:55

Üdvözlök mindenkit, főképpen Mr. Ray-t! Körülbelül mikorra várható a BD570-es tesztje? (ugyanis szeretnék egy LG Blu-ray lejátszót venni és az eddigiek alapján jó ár/érték arányúnak tűnik, de a tesztre kíváncsi lennék).

Zempy 2010.03.12. 18:24:22

Kérlek segítsetek! LG BD370-em van, és vettem egy Genius 6000 5.1 rendszert. Nagyon nem értek az összeszereléshez, és nem tudom csatlakoztatni a kettőt. Azaz 2.0-ba igen, de nem sztereóben akarom hallgatni. Ha lehetne, megspórolnám az erősítőt, vagy azt muszáj vennem? Nem tudom.... a lényeg, hogy a lejátszón lévő pár lukba nem jövök rá, mit hogyan kéne bedgni ahhoz, hogy 5.1-es hangot kapjak. Annyi a madzag és vacak kábel, hogy belebonyolódtam....

Kérem valaki magyarázza el, hogy kell ezt! Vagy tán az a baj, hogy elkerülhetetlen az erősítő, és azért nem megy??? :(

Köszönöm a segítséget.

farkamatvakarva 2010.03.12. 21:17:52

@Zempy: 370-eshez írtam pár dolgot, háááát...

stonecold 2010.03.13. 13:30:24

@Zempy: Mivel a Geniusban nincs digitális bemenet,így nem tudsz 5.1 hangot csinálni,mert a bd370 csak így adja ki! (coax,optikai)

Zempy 2010.03.13. 23:07:42

@stonecold:
Ajjaj :(

Akkor valaki megmondaná, hogy a 370-hez milyen működőképes hangfalakat vegyek, ha 5.1-et szeretnék? Hol és milyen márkát? És elég vmi egyszerűbb, nincs nagy szobám... köszönöm!

Amatőr11 2010.04.07. 09:37:49

@Mr. Ray: Mr. Ray!

Megismétlem, hogy most vásároltam egy Sony HDR CX-305 kamerát. Természetesen szeretném a felvételeimet blu ray lemezre írni, majd az LG BD390-es blu ray lejátszón levetíteni. Még nem vettem meg. Mindenesetre a kommentek alapján felhívtam az LG szervízt és ott nem tudtak arról, hogy nem játsza le a saját magunk által írt blu ray lemezt.

Kérlek erősítsd meg ezekután, hogy le tudja játszani a blu ray íróval írott blu ray lemezt vagy sem?!!!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.07. 13:44:42

@Amatőr11:
Szia!

Egy ideje nem foglalkoztam a 390-essel, nem tudom hogy áll firmware ügyileg, de az írott BD lemezek lejátszása nem tökéletes, úgy tudom. Mármint ez azokra a lemezekre vonatkozik, amik Blu-rayként vannak felírva, nem pedig adatlemezként. Gyanítom, ha csak felmásolgatod a kameráról a film állományokat, azokat le fogja játszani, de ha Blu-ray filmet konvertálsz belőle, azt lehet, hogy nem. Igazából nem tudom mi a szándékod pontosan....

Amatőr11 2010.04.07. 14:24:30

@Mr. Ray: Szevasz!

Először is köszönöm a válaszod. Nos az említett kamerával AVCHD formátumú felvételeket készítek. A Pinnacle Studio Ultimate-el elvégzem a szükségesnek talált editálási műveleteket, majd a programmal kiírom lemezre a kész anyagot. Itt választhatok: 1. AVCHD formátumot készítek és DVD lemezre írom (dupla rétegű lemez és a legjobb minőség biztosítása esetén kb. 1 órányi anyag) 2. AVCHD formátumot készítek és átmásolom külső winchesterre, vagy hagyom a számítógép merevlemezén és innen játszom le. 3. A "Pini" program felajánlja a blu ray készítést (ennek a fájlformátuma szintén AVCHD, M2TS?!) és a féjlt merevlemezre mentem és onnan lejátszom (tudom?), vagy blu ray íróval kiírom blu ray lemezre (le tudom játszani?)

Kérdésem, hogy a merevlemezre, külső winchesterre vagy DVD lemezre írt AVCHD formátumokat le tudja-e játszani a 390-es, valamint ha blu ray lemezre írom az editált anyagot (ez blu ray vagy szintén AVCHD formátum csak a lemez és az írás technikája más?) ezt le tudja-e játszani.
Válaszodat előre is köszönöm.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.07. 15:21:07

Az AVCHD kissé tág fogalom, mivel ugye valójában H264-es kódolásról beszélünk, de mivel nem próbáltam ki amit szeretnél, ezért nem tudok biztosat mondani -- sajnos nincs íróm. Én azt csinálnám, hogy készítenék mindenféle változatot (műsoros blu-rayt, vinyót stb), amit kigondoltál és elmennék kipróbálni valahol, hogy működik-e, ez a legbiztosabb és legszerencsésebb.

Amatőr11 2010.04.07. 15:30:02

Köszönöm. Így fogok tenni.

Amatőr11 2010.04.08. 14:44:14

A geeks.hu web oldalon az alábbi szerepel: "a BD390 beépített 7.1 csatornás, DTS-HD Master Audio sávok kikódolására is alkalmas dekódert is tartalmaz, azaz a lejátszó akár erősítő nélkül is használható." Valóban így van?! Mi a tapasztalatotok?

Tonsur 2010.04.08. 15:33:59

Olyan erősitőre nincs szükség, ami tartalmazza a 7.1 csatornás, DTS-HD , vagy Dolby True HD decodereket,tehát elég ha 7.1-es vonal bemenettel rendelkezik. (8 db RCA audio bemenet).

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.08. 20:14:13

@Amatőr11: Opps nem is értem miért hagytam ki ezt a fontos infót a cikkből?!?!? Igen ez így van, nem kell hozzá dekóderes erősítő, akár egy sima 7.1-es hangfalszett is elég, aminek van 7.1-es bemenete.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.08. 20:18:29

Most már beleírtam...biztos fáradt voltam:)))

Amatőr11 2010.04.09. 10:37:07

@Mr. Ray: Most elárulom audiovizuális ismereteim rendkívüli hiányosságait: ez azt jelenti, hogy a hangfalakat közvetlenül (külön-külön) csatlkoztathatom a a lejátszó 7.1-es analóg kimeneti nyílásaihoz?
Tehát semmi erősítő?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.09. 20:09:21

@Amatőr11: Nem, ettől még kell erősítő, mivel a lejátszóban nincsenek végfokok (az a komplett házi-mozi, amihez hangfalat is adnak).

Olyat tudsz rátenni, hogy:
1: Komplett aktív hangfalszett, amiben van erősítő. Ilyenek például a számítógépes szettek és a kompakt házi-mozi hangfalszettek.

2: Olyan erősítőt, aminek nincs dekódere (vagy max vmi dolby pro-logic vagy DD és DTS, csak nem HD-s), viszont van 5.1 - 7.1 RCA bemenete. Régebben úgy hívták, AC3 előkészített bemenet.

Amatőr11 2010.04.10. 14:44:48

@Mr. Ray: Köszönöm Mr. Ray!
Érdeklődöm, hogy külső merevlemezről játszottatok-e már le AVCHD formátumú felvételeket a BD 390-en? Valamint a dupla rétegű DVD lemezeket lejátsza-e a BD 390?! Ez utóbbit azért kérdem mert természetesnek tartottam egészen addig, míg nem olvastam a BD 570 leírását, ahol külön kiemelik , hogy lejátsza Dl DVD-ket. Nos így van ez a 390-esnél is?!

Turbo73 2010.04.12. 11:53:36

Amatőr11: Az AVCHD-t minden formárumról, illetve HDD-ről is lejátsza. A probléma az, hogy némely BR struktúrával írt lemezt is adatlemezként kezel, ezért nem lehet teljes BR-ként használni. (Nincs menü, hangváltás, felirat) De ez is orvosolható egy TsMuxer nevű progival. Természetesen a dupla rétegű lemezek lejátszhatóak. (DVD, BR)

Amatőr11 2010.04.12. 14:11:22

@Turbo73: Köszönöm Turbo73!
Véleményed szerint a BD 390 vagy az 570 a jobb "vásár"?

Turbo73 2010.04.14. 13:12:12

Az attól függ, hogy mire szeretnéd használni. Az 570-esnek nincs 8 csatornás analóg kimenete, meg belső memóriája, ráadásul kifutó áron kb. ugyan annyiba kerül a 390-as, mint az 570-es. Más kérdés, hogy mi a helyzet a 1.5M-ás DTS szaggatással és az m2ts lejátszással, és még órákig sorolhatnám. A 390-es bug-jait már ismerjük, együtt lehet velük élni, bár nagyon bosszantó, hogy az LG nem tesz semmit a megoldás érdekében. Az 570-esről még nem áll rendelkezésre mindenre kiterjedő információ, így Neked kell eldöntenet, hogy bevállalod-e, vagy maradsz a 390-esnél.

krizsol 2010.04.14. 13:42:05

sziasztok!
olvasva a hozzászólások zömét, nekem elég hottentotta a legtöbb, mert keveset értek (ilyen mélységben) a témához. így inkább egyszerűen teszem fel a kérdésem, hátha tud valaki segíteni: vennék egy lg 37lh7000 full hd tv-t. ehhez egy dvd lejátszót is szeretnék, ami a hd tv előnyeit is kihozza. nézegettem az lg bd 350-370 típusokat, mert úgy tűnik, ezek alkalmasak lehetnek erre. de olvasva a hozzászólásokat, elbizonytalanodtam, kell-e nekem egyáltalán ilyen tudású készülék, mert igazából csak dvd-k lejátszására használnám. tud-e egy olcsóbb készülék is hdmi-n keresztül hd minőséget produkálni? kell-e még plusz hangfalakat vennem ehhez a készülékhez, ha mégis mellette döntenék? tudom, nagyon amatőr kérdések egy ilyen profi oldalon, de itt találtam olyan hozzászólásokat, ami szakértelmet tükröz. félek, hogy kiadok 200e ft-ot, azt idegbajt kapok, nem élményt. előre is köszi a segítséget!

FLouis 2010.04.15. 16:56:34

Remélem valaki tud választ adni a következő problémámra.
A pinnacle studió felismeri és tudja szerkeszteni a bluray m2ts kiterjesztésü fájlt, és felismeri az AVCHD m2ts fájlt de nem tud vele mit kezdeni. Mi a különbség? és hogyan tudom az AVCHD m2ts is szerkeszteni
kösz előre is

FLouis 2010.04.18. 08:01:41

FLouis: már nem aktuális a pinnacle 12 -ben volt a hiba a 12.1 már jól kezeli :) de köszönöm

Gabci79 2010.05.09. 16:48:16

Hello! Mr. Ray!
A napokban kijött a 390-hez egy új fimware.
Lehet tudni esetleg, mik a változások benne az előzőhöz képest?

Köszönöm

Turbo73 2010.05.09. 19:52:12

@Gabci79: Hali!
Bizonyos újonnan megjelent BR lemezek lejátszását teszi lehetővé, amiken nem a megszokott másolásvédelmet használták. (Pl.:Avatar)
Egyéb hibajavítás nuku.

Gabci79 2010.05.10. 10:33:50

@Turbo73: Szia! Köszi.
Akkor ez pont jól jön, mert megrendeltem az Avatart BR-en :)

reugen 2010.06.05. 20:48:03

Hadd kérdezzem meg, hogy melyik LG Blu-ray lejátszó a legjobb? Tehát, ha én a legfullosabb lejátszót szeretném megvenni akkor ezt, a 390-est vegyem, vagy azóta van már jobb? Mert ugye most jönnek sorra az olcsóbb lejátszók, de azok tudnak-e többet mint ez? Ez lenne a kérdésem.

szepii 2010.09.02. 21:29:14

Hangzás terén van egy kérdésem mert nem vagyok tisztában valamivel! Amennyiben nekem sima 5.1.-es házimozi erősítőm van(nem HD-s), érdemes-e lecserélnem a BD390-hez? Mennyivel fognak jobban szólni a filmek ill. koncertek bd-n? Van értelme cserélni? Már így is olyan a hangzás dvd után, hogy ....király! Mennyi lenne a különbség? Tud nekem erre valaki válaszolni? Megköszönném!

Spirou 2010.10.30. 13:28:57

Sziasztok,

nem tudom más találkozott-e hasonló problémával, de az újabb xvid és divx kódolású filmek mind szaggatnak a lejátszómon. Egyedül a régebbi kódolású filmek nem. Ami felettébb idegesítő amikor az 1080p-s mkvt simán viszi, és ez egy 80.000.-ftos készülék, a haverom 8000ftos!!! lejátszója meg visz mindent gond nélkül!Hogy van ez? Van erre ismert megoldás vagy firmware? Külső winchesterről nézem a filmeket, ntfs partíció, ha bármit is számít.

paksi_hapsi 2010.11.24. 19:07:04

Sziasztok!

Tervezek venni egy ilyen lejátszót. De érdekelne, hogy az írott BD lemezek lejátszását sikerült esetleg vkinek kiküszöbölni vmilyen módon?

Írott DVD-kel is ez a helyzet, azokat se játssza le?

THx

AnhaStudio 2010.12.21. 15:43:35

Sziasztok,
Az új Eredet (Inception) BD lejátszása problémás a BD390-en. Találkozott-e valaki más is hasonló problémával? Több helyen a film képe szaggatottá válik, ezzel együtt a kép és a hang szinkronja szétesik - a hang több másodperces késéssel követi a szereplők tátogását. Fél-egy perc után aztán magára talál a dolog és visszaáll a régi rend. Többször megnézve a filmet, a hiba konzisztens, mindig ugyanazokon a helyeken jelentkezik: ahol a bekapcsolható extrák elindulnának. Pl. az első a párizsi kávéház környékének szétrobbanásakor, a film 28:01 percében, itt egy másodpercre a hang kimarad (ezt mindig csinálja, süket csönd, itt indulna az extra), ezután hajlamos a kép „ugrálóssá” válni, az itt következő Ariadne-Cobb párbeszédben a kép-hang szinkron időnként szétcsúszik. Vagy pl. amikor a vonat berohan az autókba Los Angelesben....(itt is van extraktorélmény) Természetesen, ha bekapcsolom az extrákat (extraktorélmény), akkor azok a megfelelő helyen rendben el is indulnak.
Sejthetőleg a lejátszó nem képes ezt az anyagot így feldolgozni. A lejátszóban a legutolsó elérhető firmware van (8.08.531.B), a hang közvetlenül az audio kimeneten megy a hifibe (vagyis nem a TV-n hallgatom), amúgy a TV felé HDMI csatlakozást használok. (de ha minden a hdmi-n megy, akkor is ugyanez a hiba) Az eredeti angol HD „master audio” hangot hallgatom, magyar felirattal. 1080p/24 felbontást használok (ez a lejátszóban kapcsolható 1080i, illetve 50-re is, de ez a jelenség szempontjából mindegy volt). Eddig semmilyen más BD-vel nem tapasztaltam ezt a jelenséget. Ha a filmet "pause"-ba teszem, majd pár másodperc múlva újrainditom, akkor visszaáll a szinkron. A www.AVSForum.com-on találtam, hogy másoknak is ugyanez a problémájuk van ugyanezzel a filmmel, ugyanezen a lejátszón. Irtam az LG ügyfélszolgálatnak, de egyelőre válasz nem jött. Ki tud valamit?
(amúgy más dermesztő kalandok is voltak a lejátszóval, de ezeket most hagyjuk)
Köszönöm.

AnhaStudio 2010.12.29. 10:19:34

@AnhaStudio: fejlemény: az LG Ügyfélszolgálat javaslatára software frissitést csináltatam. Most a 8.0.8.542.B verzió (mint legfrissebb) van a játszóban. A leirt hiba megszünt, azonban az öröm nem teljes: ugyan a szaggatott kép, a pillanatnyi kiesés a hangban és az aszinkronitás megszünt, de most egy jól hallható kattanás hallatszik ugyanazon a helyen, ahol korábban a hang kimaradt (ahol az "extractor mode" kisfilmek kezdődnek), illetve hajlamos ugyanezen a helyen a kép megbicsaklani, de ez < 1 másodperc. A játszó egyéb hibái (?) változatlanul megmaradtak. (nem tudok wifi hálózatra fellépni, vezetékes működik, ha 1080p-re felkonvertálva nézek DVD-t, akkor a film sötét részeiben véletlenszerű pixelsziporka látszik. Csökkentve a felbontást (567p, 720p) ez a jelenség megszünik. Hajlamos mpeg (MPEG-2) videoknál hibázni (hang szaggatott, kép pixelesedik, főleg a video vége felé (???), ha az mpeg-ben HD tartalom van, azt nem tudja lejátszani, a hang szaggat, a kép ugrálós. Akár hálózaton keresztül (megosztott PC directory, a MyMedia funkcióban), akár közvetlen külső diszk usb-n keresztül csatlakoztatom.

Gabci79 2011.03.01. 22:55:13

Sziasztok!
Van már megoldás arra, hogy a BD390 5ghz-es wifi hálózatra csatlakozzon?
Köszi

Gabci79 2011.03.01. 23:01:27

AnhaStudio! Mi a fejlemény a hibáiddal kapcsolatban?
Sajnos az Lg sz..rik erre a termékvonalra, csak az új termékekkel és az eladással foglalkozik, support az nuku :(

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.03.02. 20:53:42

@Gabci79: Ez nem szoftver kérdése, hanem hardverből nem tudja, ezért nem is fogja tudni.

AnhaStudio 2011.03.10. 10:23:38

@Gabci79: egyetértek veled, az LG Support = 0, még egy igen/nem -el megválaszolható kérdésre sem birnak válaszolni, nemhogy érdembeli, technikaira. Sejtésem szerint a kérdést sem értik. A szerviz (Akácfa utca) készséges, de a lehetőségei korlátozottak. Valóban az látszik, mintha a 3xx sorozatot a cég elengedte volna, a kurrens az 5xx és jön a 6xx, nomeg a 3D - ide megy az erőforrás. Visszatérve a játszóra, nincs megoldás. Most az 542-es fw van benne. Kb. két napig a játszó által felismert és netről letöltött 544-es fw is volt benne, de ezzel kifejezetten rosszabb volt, mint az 531: a kérdéses helyeken a lejátszás lefagyott (=kép megállt+csönd). Ekkor a szervizzel visszatetettem a 542-t. Most megvan az összes fw 526-tól 544-ig, letöltve, de elment a kedvem a vacakolástól. Látszólag az LG képtelen ezzel a játszóval mit kezdeni. (talán már nem is akar) Sejthetőleg a kép processzor chip (Broadcom BCM7601) képességei ennyit engednek. A wifi nem megy, a BD Live számomra használhatatlan, némely DVD-nél a sziporkázás megvan (ami a régi Pioneer DVD játszómnál nincs) A következő BD játszóm nem LG lesz. És pont a support miatt...

AnhaStudio 2011.03.17. 16:48:18

Mielőtt bárki félreértené, az 542-es fw verzió SEM jó. Az elmúlt pár napban játszottam a különféle software verziókkal, az eredmény, hogy nincs egy fw verzió sem (az 527 és 544 között), amivel az Eredet/Inception lejátszása hibátlan, folyamatos lenne. Mindenek között az 544-es (a legutolsó) a legrosszabb. Más szavakkal, ez a játszó képtelen ezt a filmet lejátszani. A Warner helyi képviselőjének is megirtam a problémát - hogy tudjanak róla - az volt a véleményük, hogy remélik, hogy az LG majd ad valami megoldást. A Warner egy új film kiadása előtt egy csomó lejátszón átfuttatja a lemezeket, egy tömeges reklamációt elkerülendő.
Egyéb képességeit nem teszteltem, mert az a rész engem nem érdekel: nem akarok internetről filmeket játszani, nem érdekel a BD Live őrület. Egyszerűen csak filmeket (DVD & BD) akarok nézni. A saját mpeg2 formátumú nyaralási filmjeimet már le tudja játszani külső usb diszkről, ez nekem elég (ehhez alaplapot cseréltek benne)

AnhaStudio 2011.05.04. 12:41:54

Kb. két hete megjelent a legújabb, 552-es firmware verzió. Úgy látszik, az LG nem bír elszakadni a filmben lévő kattanásoktól, megbicsaklásoktól: a BD lejátszás ezzel a verzióval már jó (a hírhedt "Eredet" filmet már lejátssza, más filmekkel is volt probléma, csak azok nekem nincsenek meg), de most DVD lejátszásakor, fejezetváltáskor kattanás (dropout) van a hangban, illetve ugyanekkor a kép 1-2 másodpercre megremeg. És valahogy ez lemezfüggő: van ahol ez kifejezetten erős és zavaró, más filmeknél csak a hangban van kattanás, pár lemeznél semmi sincs. Fura. Vajon ki és hogyan teszteli a firmware-ket, mielőtt kiadják??? Egyéb problémákban nincs javulás, arról már letettem, hogy D-Link WiFi routerre wireless módban rá bírjon kapaszkodni, ez nem megy. :-(

süti beállítások módosítása