Hazai pályán a Sharp új lejátszója

Ha nem tévedek, annak idején még egy Sharp lejátszónak köszönhetően csöppentem bele az egész Blu-ray mizériába, de akkoriban nem voltam teljes mértékben elégedett a képminőséggel (miután túllendültem a kezdeti "hűűűdejóó"időszakon és jobban beleástam magam), illetve a hajam hullott a hosszan tartó töltögetéstől. Nopersze a Sharp készüléke már akkor gyorsnak számított, feltéve, hogy ugyanazzal a lemezzel a "gyomrában" kapcsoltuk be a lejátszót, amit kikapcsoláskor előzőleg bennefelejtettünk. Ha nem így történt, akkor hosszú-hosszú másodpercekig zakatolt, mire betöltötte az új lemezt. Már akkor vártam a BD-HP20S készülék folytatását, amit első ízben láthattam a CES-en. Legalábbis akkor azt mondták, hogy az lesz az, de a várva-várt készülék csak nem jött. Jött persze a BD-HP21SB, most pedig itt az AQUOS BD-HP22S...

...ami külsőre szintén nem hasonlít a CES-en látott géphez, de nem is baj. Az új gép beépített BD-Live funkcióval és alacsony, 21 wattos energiafelhasználással (kikapcsolva 0,7 Watt) érkezik. Természetesen a BD mellett lejátszik hagyományos DVD és CD lemezeket is, valamint a 1080p/24Hz upscale sem maradt ki a funkciók listájáról, nem beszélve a kötelező Dolby True HD, Dolby Digital Plus és DTS-HD hang támogatásról. Megjegyzem, az előlapon található világító kör nem ötletlopás, mivel már az első lejátszójukon is volt kis világító köröcske, igaz, akkor jóval kisebb volt.


A Sharp lejátszója a CES-en 2008 elején.

A HDMI 1.3-, komponens- és kompozit videókimenetek mellett analóg sztereó RCA és optikai digitális hangkimenetek kaptak helyet a BD-HD22S hátulján, ami átlagosnak tekinthető. Mivel nincs koax és többcsatornás analóg hangkimenet, dekóder nélkül csak sztereó hangzást csiholhatunk ki belőle. Viszont lejátszás közben a HDMI és komponens képkimenetnek egyaránt adnak képet így egyszerre két – akár külön szobában elhelyezett – elhelyezett tévén vagy kivetítőn nézhető a lejátszott anyag. Sajnos több adat egyelőre nem áll rendelkezésünkre, de reméljük, ezt a lejátszót is kipróbálhatjuk.

Végül lássuk, hogy fog kinézni az új lejátszó:

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr471201130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása