Vékonyított Sony PS3 barátságos árcédulával!

Legalábbis egy-két napja erről cikkeznek a nagyobb híroldalak. A világháló egyik legnagyobb internetes áruházának oldalán ugyanis megjelent egy bejegyzés az új nextgen konzolról, sőt, konkrét árral is szolgált a német Amazon. Nem véletlen a múlt idő használata, mára sajnos eltűnt a nyilvántartásból a gép.
 


A rajongókat hónapok óta lázban tartja a hivatalosan még nem létező masina, így egy ilyen kis morzsa is kisebb tömeghisztériát képes kiváltani. Sokan kíváncsiak az újratervezett vékonyabb kivitelre, bár szerintünk a mostani gép formájával sincs különösebb probléma. A kiszivárgott képek persze minket is felcsigáztak, pedig jól tudjuk, hogy egy nagyszerűen megkomponált kampány egyik részletének "áldozatai" vagyunk.

Az Amazon.de által közölt 299 eurós ár sem a régi szintet képviseli, igaz, ennél egy picivel többet várna az ember. Hogy aztán a Sony miképp manipulál majd a számokkal, illetve a felszereltséggel, az leghamarabb az augusztus 19-dikén megnyíló kölni gamescom 2009 kiállításon derülhet ki. Sokan ekkora várják a nagy bejelentést, melyről elsőként természetesen a Sony fog beszélni a szokásos sajtókonferenciáján.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr871286616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyaligátor · http://autostat.hu/technikai-szotar 2009.09.25. 13:37:59

Nézd meg a FFXIII verziót ugyanebből. Pazar, nemek ilyen lesz, kerül, amibe kerül :)
playstationcommunity.hu/note/2166

Alohamate 2009.09.26. 11:30:17

@Nyaligátor: Tényleg nagyon tetszetős. Remélem egyre több ilyen játékos - netán filmes - külsejű PS3-at láthatunk majd.

süti beállítások módosítása