Mars a Mars-ra - John Carter Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

John Carter szülőatyja ugyanúgy Edgar Rice Burroughs, mint Tarzané, csak amíg a dzsungelben felnövő majomember kalandjait számtalanszor feldolgozták filmekben és tévésorozatokban, addig Carter 1912-es „születése” ellenére nem igazán tudott megjelenni sem a nagy, sem a kis képernyőn. Ennek oka persze az, hogy a dzsungelt könnyebb volt számítógépes trükkök nélkül hihetően megjeleníteni, mint a különböző furcsa lényekkel benépesült Mars bolygót. Carter ugyanis polgárháborús veterán létére nem a Földön harcol, hanem egy átjáró segítségével a Marson találja magát, ahol persze belekeveredik a helyiek konfliktusaiba.

FILMKEPcarterizmosankardokkal.jpg

A Disney 250 millió dollárt ölt bele ebbe a produkcióba, és bár lehet azt mondani, hogy ennek minden centje meglátszik a vásznon, én ezt olyankor nem tudom jó szívvel állítani, amikor ez a pénz nagyrészt CGI effektekre megy el. De legalább abból minőséget kapunk, ez tény. Ilyen esetekben viszont a hús-vér színészeknek nyilván nehezebb dolguk van, és igazán átütő alakítást nem is láthatunk a filmben.

FILMKEPszornyek.jpg

Az eddig Pixar-remekműveket (Egy bogár élete, WALL-E, Némó nyomában) jegyző Andrew Stanton bebizonyítja ugyan, hogy nem csak animációs produkciók megrendezésére képes, de azért minőségben ez a mozi nem említhető egy lapon korábbi alkotásaival.

A John Carter legnagyobb baja, hogy túl sok szereplőt és fajt mozgat, fura nevekkel, amit egy könnyed, akciódús sci-fi-fantasynél nehéz követnie a nézőnek (még ha az alapsztori amúgy nem bonyolult, klasszikus mesei szitukkal, harcos királynővel, tiszta szívű hőssel meg néhány hataloméhes gonosszal), így előbb-utóbb mindenki elveszik a látványban.

FILMKEPoslakosok.jpg

Így esik ez a drága produkció két szék között a padlóra, azaz ahhoz, hogy sima agykikapcsolós, látványos zúzdaként tekintsünk rá, túl megalomán és zavaros, komoly filmnek viszont meg túl bugyuta és meseszerű.

A rajongók tudják talán pozitívabban értékelni, kérdés, itt nálunk mennyien vannak, én azt gyanítom, azért nem olyan sokan. 

Menü

Állóképes menürendszer, ami csalódás, de legalább magyar nyelvű. Ami viszont tényleg elég kellemetlen 2012-ben, hogy nincs pop-up, vagyis a film közben előhívható menü. 

Kép

Abszolút remek transzfert láthatunk. A John Carter eleve világosabb, vöröses látványvilágú film, de a kép ügyesen megbirkózik a részletekkel. A Marson játszódó jelenetek lenyűgözően tiszták, és a sötétek is kellően mélyek. A Földön látható szcénák teljesen elütnek a többitől, de még ez sem fog ki a BD-n: végig éles minden, remek színek, tiszta kép. 

FILMKEPcarteresahercegno.jpg

Hang

DTS HD HR 7.1 angol. Vagyis nem tömörítetlen, de brutálisan szól – legalábbis papírforma szerint. Ám mivel egy nagyon jó DD 5.1 és egy DTS-HD MA esetén sem mondja ma már nagyon meg az ember, hogy mi a különbség köztük, ezen nem akadunk fenn. Ami viszont szomorúsággal töltött el, hogy a plusz két hangfalból semmit nem érzékeltem. A Dolby Digital 5.1-es szinkron viszont nagyon rendben van. Hasonlóan remekül szól, mint az eredeti, és még a jól sikerült mozis szinkronba sem köthetünk bele. 

Extrák

BDextrak.JPG

Először is tíz percben bemutatják a sztori eredetét. A John Carter igazából csak egy buta történetnek indult, amit anyagi okok miatt vetett papírra a szerző. Hosszan végigmennek azon, hányan is merítettek belőle, és mi mindent jelképezett akkoriban a főhős. Kimaradt jeleneteket is kapunk. Viszonylag sok, húszpercnyi jelenet maradt a vágóasztalon. Vannak olyanok, amik maradhattak volna, de olyan is akad, ami érthetően esett ki. Egy elég hosszú, harmincöt perces filmet láthatunk a készítés folyamatáról. Na, itt aztán mindenről van szó. A statisztákról, a napi munkákról, a sminkekről és az élő, valamint számítógépes jelenetekről. Láthatjuk, hogyan szórakoztatják magukat a statiszták a forgatási szünetekben, és azt is, miként mozgatják a hatalmas építményeket. És nem csak én csapongok. Willem Dafoe is feltűnik, egész ügyesen megtanult járni a gólyalábakon. Tulajdonképpen felesleges folytatni, mert hihetetlenül sokszínű a doksi, még a napi ebédről is beszélnek. Végül kapunk egy rövid bakiparádét, és vége. 

Összegzés:

Sokat markolni akaró, látványos fantasy, amelyben a CGI trükkökön kétségtelenül nem spóroltak, de azt hiszem, mindannyian jobban jártunk volna, ha az erre elvert pénz egy részét egy jobban megírt forgatókönyvre költik inkább. A BD kép- és hangminősége kifogástalan, miként az extrák is egész érdekesek, még ha túl sok nincs is belőlük. 

FILM: 6

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 6

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr74674603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2012.08.17. 18:06:51

Az extrák felsorolása közül kimaradt talán a legfontosabb, a magyar feliratos audiokommentár.

Oblath Ádám 2012.08.21. 13:04:00

Úgy tűnik, hogy az Audiókommentár a tesztlemez kikerülése után, a végleges változaton volt már rajta, amikor a tesztelés zajlott, még csak a felsorolt extrák kerültek a lemezre...

süti beállítások módosítása