Quasimodo Blu-ray lejátszója megkérkzett

Csinos kis púpot kapott a Sony BDP-S5100 típusjelzésű modell, viszont cserébe a BDXL szabványt nem támogatja. 

sony-s5100-blu-ray.jpg

Rendben, az asztali médialejátszók, különösen a Blu-ray eszközök igen komoly keretek közé szorítják a formatervezőket. Amíg mondjuk egy tévénél lehet játszani a kerettel, a talppal vagy a nyakkal (hogy a futurisztikus projektorokról és házimozi szettekről ne is beszéljünk), addig itt adott az unalmas téglalap, amelyen csak néhány finomságon lehet variálni, igaz sok cégnek, így például az LG-nek vagy a Sharpnak így is sikerül némi egyediséget csempészni e termékcsoportba.

boulder.jpgMost viszont a Sony dizájnerei megrázták magukat, és egy eddig korábban sosem látott koncepcióval rukkoltak elő. Építettek rá ugyanis egy kiemelkedést, ami régi játékosok számára egyértelműen ez ősrégi Elite egyik űrhajóját, a Bouldert juttatja eszébe, de mindenki más valószíznűleg értetlenül áll majd a tetjén helyet kapó púp előtt. Érdemi funciója nincs, a cég közleménye szerint pusztán "jól néz ki".

Bár úgy tűnik a BDXL formátum végre beindul, hiszen egyre több gyártó építi be ezt a technológiát végre asztali modelljei be, a Sony mérnökei a jelek szerint nem igazán látják benne a fantáziát. Legalábbis erre utal, hogy ez a készülék, név szerint a BDP-S5100 nem biztosítja a BDXL korongok kezelését. Az is igaz, hogy ezen kívül minden létező lemezszabványal (BD-R / R DL, BD-RE/RE DL, BD-R XL, BD-RE XL. DVD-R / R DL, DVD-RW) elboldogulnak. Így tehát a gyári, írt és újraírt diszkek mellett még az SACD-k és a 3D anyagok lejátszása is biztosított. Az integrált médialejátszót sem spórolták ki belőle. Erre az USB porton keresztül csatlakoztatott pendrive-ról és merevllemezről juttathatóak el a képek, zenék, videók, sőt akár az ily módon rádugott kamerákról is képes fogadni a filmeket. Mivel rendelkezik Ethernet csatolóval és beépített WiFi-vel, és megkapta a DLNA tanúsítványt, azaz hálózatba is köthető, és képes az azon található többi eszköz könyvtárstruktúrájában tallózni, az ott található képeket és videókat megjeleníteni, zeneszámokat megszólaltatni. A gyártó állítása szerint a támogatott médiajájlok köre kellően széles. Így tehát például a nagyfelbontású filmeknél használt MKV, a veszteségmentesen tömörített FLAC és az animált GIF fájlok kezelése sem okoz a készüléknek problémát.

Természetesen biztosítja különféle internetes applikációk letöltését és használatát, amelyek segítségével direkt az ilyen jellegű készülékre optimalizált weboldalak érhetőek el, valamint a nyílt. Flash támogatású böngésző sem hiányzik belőle. Bár az utóbbi időben voltak arra utaló jelek, hogy a Blu-ray technológia atyja, kezd távolodni az eljárástól (például a Sony első Ultra High Definition kompatibilis lejátszójából ki is hagyta az optikai meghajtót), de e jelek szerint szerencsére ez a feltételezés tévedésnek bizonyult. A púpos Blu-ray lejátszó egyébként kicsit drágább lesz az átlagnál, hiszen a hírek szerint körülbelül 400 dollárt kérnek majd el érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr875357599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása