Jövőre jöhetnek az olcsó, kisméretű UHD televíziók

A tavaly debütáló 84 inches óriások után idén befutottak az 55, és 65 hüvelykes, tehát emberibb léptékű készülékek, most pedig úgy fest, jövőre érkezhetnek az ennél is kisebb és olcsóbb modellek.

lgultrahdtv-2l-k.jpg

Jelenleg a szórakoztatóelektronika világában az egyik legforróbb terület az úgynevezett Ultra High Definition termékeké. A projektorok, és a felskálázásra is képes házimozi erősítők és asztali médialejátszók után 2013-ban megjelentek az első kompatibilis televíziók. Az iparág legszebb hagyományait követve elsőként a nagyméretű, prémium kategóriás készülékek kapták meg ezt a technológiát.

Ebből fakadóan az első körben az átlagemberek számára megfizethetetlenek voltak az Ultra High Definition, azaz gyerekkori nevén 4K modellek, hiszen a 84 hüvelykes darabok ára még mindig legalább 20-22000 dollár körül alakul, de aki nagyon akar, vehet harmincötezer dollárért is ekkora UHD tévét. A második hullámban, idén befutatottak az emberibb léptékű 65-55-50 hüvelyk képátlójú televíziók, amelyek ára már sokkal kedvezőbb, azaz így most már meg lehet vásárolni 4-5000 dollárért is egy 4K készüléket.

De persze az igazi tömeges eladásokat nem ezek produkálják majd, tudják ezt jól a cégek, hanem az ennél is kisebb méretű, és, ami még fontosabb, olcsóbb darabok. Így a várakozásoknak megfelelően jönnek is ezek, mégpedig az LG jóvoltából. Bár a dél-koreai cég hivatalosan még nem erősítette meg, de már biztosnak tűnik, hogy 2014 tavaszán a boltokba kerülnek az első 49 inches UHD termékek. Sőt a híresztelések szerint a cég folytatja az eddigi stratégiát, és más, konkurens vállalatokat is kész ellátni e panelekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr655396998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása