FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

A science fiction mozgóképek alapvetése a látvány, már amennyiben a populáris volument vizsgáljuk, és nem az igényesebb rétegfilmjeit ennek a műfajnak, ahol azért a történet is számít valamennyit. Sznob megnyilvánulásnak tűnhet, de ha már sci-fi, akkor legyen valami olyasmi, mint például Kubrick 2001: Űrodüsszeia című munkája, és még az sem probléma, ha nem egy klasszikus regény adaptációjáról van szó, de látvány és történet magas színvonalú megvalósítása kerüljön összhangba, s míg előbbi a szemet, addig a második az elmét dolgoztassa, gyönyörködtesse, mozgassa meg. Evidens és magasröptű példa volt az iménti, és természetesen egy megismételhetetlen bravúr felelevenítése, lássunk akkor valami más hasonlatot, szándékosan ne a Csillagok háborúja szolgáljon példaként, hanem legyen a Mátrix, ahol a pazar képi világ tartott kényes egyensúlyt a viszonylag intelligens és eredeti sztorival. (Tekintsünk el most attól, hogy aztán lett még két, az első opuszra rávarrt zagyva folytatás a bevétel jegyében, ugyebár.)

A Feledés esetében a látványra nem lehet panasz, bámulatos a vizuális élmény, ami elsősorban a film operatőrének is az érdeme. Claudio Miranda nem kifejezetten régi motoros, mégis ismeri a szakma csínját-bínját, jelen film ötletgazda-társforgatókönyvíró-rendezőjével pedig már dolgozott együtt a Tron: Örökség kapcsán, és ott is az valósult meg, ami most: mindent a szemnek és nem túl sokat, helyenként ráadásul azt is kicsit zavarosan az agynak (ez persze relatív). Miranda esetében már a világítással egyenértékű, alapvető technikai kihívás a CGI számára a terep, a képmező előkészítése, hogy aztán a végeredményt nézve fel se merüljön az, hogy csupán talmi és számítógépekkel hibátlanul létrehozott illúzió, amit látunk a színészek körül. Mindezt úgy, hogy a Feledés 2D-ben is elég, mert közel 3D-s élmény tárul elénk. (Legutóbb ez a fenti illúzióteremtéshez hibátlan keretezést nyújtó, új generációs, digitális felvevőgéppel megvalósított munka Oscar-díjat hozott Mirandának a Pi élete operatőri munkálataiért.) Nos, ez az igazi bravúr vizuális téren. Amúgy viszont problematikusabb a dolog.

Akár rendjén is lehetnének a fentiek így, ne legyünk telhetetlenek, ami miatt mégis kicsit bosszantó az egész, az nem más, mint az alapanyagban rejlő potenciál. Egy újabb klasszikussá lehetett volna érlelni a forgatókönyvet és úgy tálalni, mert mindvégig ott munkál a kihagyott ziccerek sokasága. Kosinski saját képregénye volt az alap, amelyből végül aztán összesen négyen rakták össze a szkriptet. Elképzelhető, hogy ennek (is) betudható az olykor konfúz dramaturgia. Cruise hiteles, Freeman rutinból játszik, Riseborough és Kurylenko bebizonyítja, hogy dekoratívak, de színészi képességekkel nem kápráztatnak el senkit. Nem is kell, a CGI technika megteszi ezt, mert Miranda csodálatos kompozíciói egyfajta esszenciát nyújtva egységbe foglalják és felölelik a hol futurisztikus, hol utópisztikus képek áradatát.

2077-ben vagyunk, az idegenek invázióját nukleáris csapásokkal visszaverő, atomháború-világégés után. Hősünk, csinos segítőjével, drónok karbantartójaként tengeti magányos hétköznapjait a delíriumos látványt nyújtó Földön, ahol ezek a harci robot egységek titokzatos lények levadászására vannak programozva. (Ezek a lények azok, melyek veszélyeztetik a bolygó energiaforrásának kinyerésére megépített hatalmas gépezetek működését.) Emberünk küldetése hamarosan véget ér, és partnerével együtt mehet a Titánra, ahová az emberiség maradéka lett kimenekítve. Az egyszerre lerombolt, ugyanakkor disszonánsan pazar technikai cuccokkal is zsúfolt díszletek között aztán elkezd felfesleni a fő vezérfonalból a nagy fordulatig, a kissé sejthető csavarig ívelő meglepetésszál, hogy kissé közhelyes végkifejletbe és erőltetett happy endbe torkolva zárja le az ígéretes sztorit. A film a nagyot dobni akaróan túlírt, ugyanakkor inverz módon éppen ezért klisékkel spékelt forgatókönyve miatt válik olykor önmaga ellenségévé. Sok a klasszikusokból nyúlt tétel is, elég, ha csak a bevezetőben említett két darabbal vonunk párhuzamot, Sally = HAL 9000, Freeman karaktere = Morpheus stb. Ugyanakkor egy dolog biztos. A pazar látvány miatt nem lesz a prédája a nézők körében az érezhetően jókora elhivatottsággal megálmodott és megépített mű annak, ami a címe. Napjaink ínséges sci-fi-termésében pedig ez már önmagában kisebb bravúr. Függetlenül attól, hogy mit lehetett volna még kihozni belőle. Bőven jó ez így egynek, de akár kétszer is.

Menü

Szokásos Universal-menü, a betűtípusok meg bölcsen a filmhez passzolnak.

Kép

Tökéletes a cinemascope kép, ami egy ilyen látványfilm esetében mindig nagy öröm. Ezen a kiadványon látható végre, hogy miért kellene több filmet élesben, létező helyen forgatni, nem állandóan csak steril CGI-t használni. A hihetetlen tájak 3D nélkül is kijönnek a tévéből. Semmi piszok vagy szennyeződés, és az utómunkát remekül mosták össze a felvett anyaggal. Az éjszakai helyszínek gyönyörű feketékkel operálnak, és van különbség aközött is, hogy egy naptól vakító sivatagban vagy egy kellemes kis réten vagyunk-e.

Hang

DTS-HD Master Audio 7.1-es eredeti nyelv és DTS 5.1-es mozis magyar szinkron van a lemezen. Nos, referenciával állunk szemben. Hangorgia van, minden szempontból, és ez a zenére, valamint az effektekre is érthető. Amikor a buborékrepülő felszáll, gyakorlatilag a szobában száll fel, a zene meg valósággal dübörög, akár egy koncerten. A mély hangok is brutálisak. Minden adott.

Extrák

Néhány kimaradt jelenettel kezdhetünk. Ezek szokásosnak mondható szcénák, tényleg nem hiányoznak a filmből. Az első, tizenegy perces kisfilm a futurisztikus látványra koncentrál. Azon belül is a koncepciós rajzok, valamint a felhők között lévő lakhely kerül szóba. Érdekes, hogy nem green screent használtak, hanem valódi felvételeket vetítettek a háttérbe. De egyébként az egész film alatt létező tájakkal operálnak, ami meg is látszik a végeredményen. Tíz percben foglalkoznak a buborék-repülővel. Ez egy komplettül megtervezett és összerakott hajó, ami nyilván nem repül, de a precizitása gyönyörködtet. Negyed órában a kaszkadőrmutatványokat mutatják be, és ahogyan azt megszokhattuk, Tom csinálta a nagyját a látottaknak, kezdve a motorozástól, a lövöldözős és ugrálós jelenetekig. Nyilvánvalóan azért kellett némi CGI a filmbe, ezzel foglalkozik a következő etap. Nem erre építettek, így nagyon ügyesen dolgozták össze az élő képekkel a később kreáltakat. Végül kap néhány percet a zenéért felelős M83, mely ugyan még sosem készített filmzenét, de az eredmény önmagáért beszél. Kiemelkedő filmzene lett a végeredmény, mely egyébként külön extraként meghallgatható a filmhez önálló zenei hangsávként, DTS 5.1-es keverésben. Ezen kívül még van egy audiokommentár Tom Cruise-szal és a rendezővel.

Összegzés:

Az a fajta film ez, amit az ember kicsit szeret, kicsit nem. A Blu-ray azonban elsöpör minden létező negatív érzelmet...

FILM: 7

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 8