FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

1986-ban John McTiernan rendezésében A ragadozó című darab felülírta az akciófilm addigra már kissé egysíkúvá vált zsánerét. Arnold önmagában kevés lett volna ehhez, kellett egy sajátos sci-fi torzó szál, hogy a dermesztő ellenfél frissítő elemként társuljon az amúgy is remek atmoszférához és pusztításhoz. McTiernan letette névjegyét, bebizonyítva, hogy nagyon ért az akciófilm-készítéshez. A ragadozó ugyan jótékony hatással volt a műfajra, ám kérdéses maradt, hogy tovább lehet-e lépni akár még újabb, még rendhagyóbb utakat keresve. McTiernan két évvel később ismét csodát tett. Világűrből érkezett trófeagyűjtögető ellenfél nélkül, ha úgy tetszik, hagyományos volumenű akciófilmet forgatott. A Drágán add az életed nem csak Bruce Willis karrierjének adott hatalmas lökést, hanem teljesen jogosan jelentős közönség- és kasszasiker lett, ráadásul a szakma is imádta. A Twentieth Century Fox stúdió működése során, noha számos kasszasikert könyvelhetett el már addig is, ez volt az első film, melyben a főhadiszállásukat is láthattuk, igaz, csak kívülről, néhány rövidebb snitt erejéig, tudniillik a filmbéli Nakatomi toronyház valójában a nagy múltú stúdió központi épülete.

A vastag profitnak köszönhetően (és természetesen a rajongótábor igényeit is kielégítendő, meg jól lehúzva őket még egyszer, de inkább többször) két évre rá jött a folytatás. Ütős darab lett a Még drágább az életed, annak ellenére, hogy McTiernan semmilyen formában nem vett részt a produkcióban. A rendezői székbe az a Renny Harlin került, aki addig két ócska akciófilmet és a Rémálom az Elm utcában negyedik részét tudta felmutatni, ám itt valószínűleg érezte a kiugrási lehetőséget, és megtáltosodott. Az adott időben a 70 milliós költségvetés orbitális pénz volt, és Harlin, aki noha McTiernan nyomdokaiba bírt lépni, de felérni hozzá nem, a film alapjául szolgáló profi forgatókönyvből látványos és fordulatos adrenalinbombát hozott össze. Anyagi haszon ismét lett bőven, bár arányaiban – csakúgy, mint a film színvonala – nem ért fel az első rész által termelt pénzhez, élményhez.

Ezután némi szünet következett, és végül 1995-ben került mozikba a Die Hard – Az élet mindig drága, amelyet McTiernan vezényelt le, és ez meg is látszott. Zavaró momentum, hogy az első két rész viszonylag egy helyszínes sztori volt, és itt ez a szegmens kitágult, hiszen az eszeveszett hajsza helyszínéül egész New York szolgál. A Cinergi égisze alatt forgott, 90 millió dollárt felemésztő, bő kétórás vágta a bedőlt Carolco körüli anomáliákból Vajnának menekülési lehetőséget és anyagi megújulást nyújtott. A buddy movie irányába oszcilláló, állítólag eredetileg a Halálos fegyver negyedik részének alapjául szolgáló szkript alapos átiratából született, a vége felé meglehetősen zavaros, ám alapjában véve szórakozató és remek dialógusokkal zsúfolt harmadik rész rendhagyó színfoltként lehetett volna a trilógia záró darabja, ha bárki is trilógiában gondolkodott volna már ott és akkor. Amennyiben ez így történik, mindenki jól jár, kivéve a befektetőket. A film világkörüli összbevétele gigantikus volt, Vajna is megmenekült, és gyanítható volt, hogy lesz folytatás. Lett is.

McTiernan ezúttal nem vett részt a projektben (valószínűleg elolvasta a forgatókönyvet), így aztán jött az Underworld, értik, az Underworld rendezője, Len Wiseman, hogy jól ellássa a direktori feladatokat. A Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed messze túlteljesített anyagi szempontból ahhoz képest, amit érdemelt volna. Húsleves volt ez már sokadszorra felmelegítve, nehezen emészthető ostobaságokkal, émelyítő mellékízként funkcionáló, ráadásul olykor teljesen irracionális akciójelenet-megoldásokkal. Persze, persze, akció-, és nem dokumentumfilmről van szó, ne várjunk a realitással még köszönő viszonyban lévő dolgokat sem, de a kamion kontra vadászgép mutatvány már-már túlzó karikatúra, csakúgy, mint a CGI trükkök sokasága. Nem baj ez végső soron, hisz a népek tódultak és szerették. Az igazi, megszállott Die Hard-rajongók közül viszont sokan fanyalogtak, volt is miért, de azért arra senki nem számított, ami most történt az ötödik rész kapcsán.

Az, hogy hazánkban forgatták, kuriózum (számunkra), a film viszont pocsék. Ehhez képest még a negyedik rész is maga az akciófilm-rajongók mozgóképes Kánaánja. John Moore rendező konkrétan rossz filmet tákolt össze. Neki, a hulladék akciófilmek mesterének nem sikerült az a bravúr, amit anno Renny Harlin véghezvitt, azaz bizonyítani és meglepetést okozni, rejtőző tehetségét felszínre hozni. (Nem mintha azóta Harlin nem okozott volna csalódást is filmjei többségével, de a Cliffhanger – Függő játszma és az Utánunk a tűzözön ott voltak a szeren.) Moore tehát jött, látott és mindenkit meggyőzött arról, hogy tehetségtelen, és csak ezerszer látott megoldásokkal képes operálni. No persze nem mintha a forgatókönyv remekmű lenne, de azért ennél többet kellett volna kihozni belőle, vagy pedig bele sem kezdeni.

A Die Hard – Drágább, mint az életed nemcsak az adott franchise megcsúfolása, hanem a műfaj kliséinek felvonultatása is, olyan közhelyesen és unalmasan, hogy szinte fáj. Tény, hogy szemkápráztató rombolásoknak lehetünk tanúi, mindent felrobbantanak, összezúznak, szétlőnek stb., azonban mindez kevés, ennek a szériának a tagjaként pedig szánalmasan kevés. Willis úgy van jelen, hogy szinte nincs, vágja a grimaszokat, beszól ennek, beszól annak, lecsapja Kamarás Ivánt, aztán CGI előttem és utánam. Budapest ezúttal Moszkva, és legalább ez érdekes lehet a hazai nézőknek, nevezetesen keresgélni, hogy a látványtervező és csapata vétett-e hibát, mert a másfél órás játékidő során minden más érdektelen.

Összességében egy színvonalát tekintve lassan, de biztosan hullámvasútra került, kerülő akciófilm-széria eddig elkészült öt darabja szerezhető be most egyben, amelyből az első három film, kisebb-nagyobb különbségekkel, kronológiai sorrendben veszít a varázsából, hogy aztán a negyedik résszel egyértelműen lejtőre kerülve, az ötödik epizóddal (definiáljuk epizódként, mert már-már nagy költségvetésű tévéfilmről van szó) eltűnjön a süllyesztőben. Cinikus jövőkép ez, és persze nem így fog történni, hiszen még ez a legutóbbi, csapnivalóan rossz ötödik opusz is meglepően jól teljesített a mozipénztáraknál, és bizony már tervben a hatodik rész. Mert a pénz az úr.

Menü

Nos, menük tekintetében nem tettek ki magukért a készítők. De menjünk csak szép sorban. Az első két résznél, illetve a negyedik résznél a logo után azonnal indul a film, és csak pop-up menük vannak. Ez van, akit zavar, én speciel szeretem, ha a film azonnal indul. Az első két résznél azonos, felül elhelyezkedő, azonos rendszer van, ami felettébb hangulatos, a negyediken alul, egy kis sávban látható, ami szintén rendben van, ám az kicsit zavaró, hogy egyszerre csak egy menüpontot láthatunk. A feketelevest a harmadik rész szolgáltatja. Itt ugyanis semmilyen menü nem került a lemezre. Sem sima, sem film közben felugró, ami egy Blu-ray kiadványon egyszerűen botrányos. Az ötödik részen már egy hangulatos, illetve szokásos, alsó részen elhelyezkedő menü kapott helyet, miközben a háttérben a film egyes jeleneteit élvezhetjük.

Kép

Nos, a képpel is érdekes tapasztalataim voltak. Ismét érdemes sorban haladni. Az első rész szépen fel lett újítva – nem kiemelkedő módon, de szépen. Gyönyörűek a színek, és a korhoz mérten rendben van a részletesség, illetve a feketék gyönyörködtetnek. Ami még egy pluszt jelent, hogy a DVD-n még jelen lévő szennyeződéseket és a karcok nagy részét eltüntették. A második és a harmadik rész képe azonos: a DVD-változatokra durva köröket vernek a transzferek, de a színekkel kicsit mintha csínján bántak volna. Ezt akármelyik jeleneten észrevehetjük. Ezzel együtt már rég nem láttuk a régebbi részeket ilyen szép képpel. A negyedik rész gyönyörű. A sötét, éjjeli szcénák mélyek, de mégis láthatóak, a nappalok meg olyanok, ahogyan a jóisten megteremtette. Minden kellően részletes, úgy, ahogy kell. Az ötödik részt külön kiemelném, ugyanis itt referencia minőségről beszélünk. Hihetetlen részletes minden, Willis ráncait minden egyes alkalommal ki lehet szúrni, egyszerűen minden a helyén van. Az egyetlen üröm az örömben, hogy míg az első négy rész cinemascope képarányú, addig az ötödik 1.85:1-es, ami érthetetlen számomra. Bár IMAX-ben nyilván ez mutatott jobban, de akkor is.

Hang

Itt érdemes különválasztani az eredeti és a szinkronhangokat. Az első négy résznél DTS-HD Master Audio keverés található 5.1-ben, az utolsón ugyanez 7.1-ben. Az első rész kicsit visszafogottan, de tisztességesen szól mindent összevetve. Az akciójeleneteknél remek a hangzás, amúgy inkább a frontoldalt éreztem erősebbnek. A második és a harmadik rész már kevésbé használja ki a teret, itt még kevésbé éreztem dinamikusnak a hátsó hangsugárzókat. Az utolsó két rész észbontóan szól. Gyakorlatilag végig harsog az összes hangszóró, akár halk atmoszféra, akár hangos akció van, különös tekintettel a mély hangokra. Ezt a két részt ne kezdjük el túl későn nézni.

A szinkronokról: a negyedik és az ötödik részről nem érdemes beszélni, a Dolby Digital 5.1-es hangsávok  gyakorlatilag hozzák az eredeti hangokat, ráadásul igen jó minőségű, remekül összerakott szinkronokról van szó. Az első rész az új szinkront kapta meg, a DVD-től eltérően nem 3.0-s, hanem 2.0-s keverésben, de ettől még tisztességesen szól. A második rész szinkronos DVD-jén még 5.0-s volt a keverés, de az is inkább csak ilyen tessék-lássék módon, így a BD-n 2.0-s surround hang kapott helyet. Ez is teljesen tisztességesen szól. A csalódás ismét a harmadik részé: ugyan az eredeti szinkron került a lemezre, azt kell mondjam, hogy csapnivaló a minőség. Recseg-ropog az egész, túl van vezérelve a két csatorna, olyan, mintha egy hibás hangszórón hallgatnánk a mozit. A DVD-kiadáson kifogástalan volt a szinkron, nem tudom, ezt hogy lehetett így elbaltázni.

Extrák

Extrákból jól el van eresztve a kiadvány. A harmadik epizód kivételével az összes rész lemezén akad valami finomság, ezen felül a kollekció kapott egy plusz lemezt is. Na de haladjunk szép sorban. Az első film mellett rögtön két audiokommentár került a lemezre. Érdekesek ennyi idő után a különböző tudnivalók. Láthatjuk az első rész összes híradórészletét is, bakikkal együtt, valamint nézhetünk képgalériát és a film összes előzetesét. Egyelőre ennyi.

A második mozihoz tartozik egy audiokommentár a rendező közreműködésével. Itt ugyanaz a hangulat kap el, mint az előző kalandnál, semmi különös. A kimaradt jelenetek viszont nagyon jók abból a szempontból, hogy egy unalomig ismert, de imádott filmhez mi mindent képesek hozzárakni. Egy korabeli, 23 perces Így készültet is megnézhetünk, melyet anno az HBO-n láthatott a közönség. Ez kicsit történetmesélős, illetve forgatási képeket láthatunk. Bepillantást nyerünk a trükkökbe is, például a repülőtér fel lett építve miniatűr modell alakban, de láthatjuk, milyen komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy reális képet kapjunk a légiforgalmi irányításról, de megszólalnak a szereplők is. Ebből egy kvázi rövidebb változat is van. Egy rövid összeállításban a rosszfiúkról is beszélnek, de persze ez is csak érdekesség ennyi idő távlatából. A különböző akciójelenetekről külön kisfilmekben beszélnek, mindről néhány percben. Rövid interjú van itt a rendezővel, de igazából semmi újat nem tudunk már meg. A vizuális effektek létrejöttét is bemutatják. Külön érdekes figyelni a katapultálós jelenetre. Továbbá egy csomó előzetest láthatunk.

A harmadik részhez ugye semmi nincs, így ugorjunk a negyedikre. Egy hosszú, több mint másfél órás Így készülttel kezdhetünk. Ezeket ugyan több kisebb részre bontották, de érdemes egyben megnézni. Erről egész egyszerűen azért nem akarok sokat írni, mert szó szerint mindenről beszélnek, attól kezdve, hogy kinek mit jelentett az első rész, egészen a negyedig rész utómunkálataiig. Mindenről szó van, már ez az extra is megérdemelne egy magas pontszámot. Egy hatperces Fox-kisfilmben magáról a Die Hard-franchise-ról beszélnek, és többek között azt is megtudjuk, hogy Willis első komoly szerepéért a tévés világ után az akkori legmagasabb gázsit tehette zsebre. Egy kellemes beszélgetést nézhetünk végig Kevin Smith és Bruce Willis közreműködésével. Ez azért jó, mert ez tűnik a legőszintébbnek a sok PR-szöveg között. Willis nem volt annyira elégedett a második és a harmadik résszel, ezzel azonban eléggé. Rajta van a lemezen a Guyz Nite mára már klasszikus száma, a „Die Hard”, mely gyakorlatilag zanzásítva elmeséli a négy rész történetét. Továbbá a Guyz Nite-ról van egy összeállítás, és itt van az elmaradhatatlan előzetes is.

Az ötödik részhez rengeteg bónusz anyag került fel. Már rögtön az is extra, hogy a film mellé felkerült a négy-öt perccel hosszabb rendezői változat, amire - valljuk be őszintén - szükség is volt. Ez a „kicsit ad, kicsit elvesz” szisztémára épít, vagyis jobban belemennek McClane érzéseibe, valamint a fiával való kapcsolatába, és a lányát például teljesen kivágták. Az igazság valahol a kettő között van, mert a lányát a kontinuitás végett igazán hagyhatták volna, ám az autós üldözéses telefonálása tényleg nem hiányzik. És külön jó John plusz megnyilvánulása a film elején lévő lőteres jelenetben, illetve a fiával való sztorizgatás is.

Innen mehetünk tovább a kimaradt jelenetekre. Ugyanaz a probléma, mint a rendezői változattal: van, ami érthető módon maradt a vágóasztalon, aztán akad, amit egyszerűen benne kellett volna hagyni már eleve a produkcióban, nemhogy a rendezői változatban. Van egy nagyjából egyórás dokumentumfilm. Itt ugyanazt éreztem, mint a negyedik rész hosszú doksijánál, hogy gyakorlatilag mindent elmondtak nekünk. Megszólal az összes fontos, illetve kevésbé fontos filmes, és töméntelen mennyiségű forgatási képet nézhetünk meg, ha végigüljük. Ami külön érdekes lehet, hogy a magyar vonatkozásra is eléggé rámennek: például helikoptereket a magyar légierőtől kölcsönzött a film. Aztán azt is láthatjuk, hogy - kicsit ellentmondásosan - minden létező robbanás, törés és zúzás abszolút eredeti, de még így is baromi sok volt a számítógépes utómunka. Ez persze csak szemezgetés, rengeteg más dologról is szó van még. Bár a film tényleg hagyott kivetnivalót maga után, de az tény, hogy az akciójelenetek, különös tekintettel az autós üldözésekre, jól meg vannak csinálva. Ez utóbbival foglalkozik a következő kisfilm, majdnem fél órában. Három további kisfilm következik, melyekről a hasonló stílus miatt egyben érdemes beszélni. Az elsőben az apa-fia kapcsolatról, a másodikban McClane karakteréről, a harmadikban a negatív szereplőkről beszélnek. Ezek nem lennének rosszak, ha nem a szánkba akarnák rágni, hogy mit kellene látnunk a kész műben, hisz ez már rég nem az a John McClane, aki szétcsapott a rosszfiúk között a Nakatomi toronyházban, az apa és fiú kapcsolata felszínes, a rosszfiúk meg szimplán nem karakteresek. Továbbá van a lemezen még egy audiokommentár, néhány korai vizualizációs teszt, storyboard, képgaléria, előzetes és egy kis összevágás John McClane legtökösebb beszólásaiból.

Ugorjunk is a plusz lemezre, ám fontos megjegyezni, hogy ez csak a negyedik részig foglalkozik a franchise-zal, de ez nem is baj, mert az ötödik részt jobban már nem lehet kivesézni. Egy különválasztott, de egyben is megnézhető, nagyjából másfél órás dokumentumfilm terpeszkedik itt el. A forgatási képsorok mellett megszólal az összes fontosabb szereplő, de a mellékkarakterek is. Első körben az alapötletet adó könyvről beszélnek, hogy kik hogyan álltak a mozihoz, és hogy mit vártak tőle, aztán hogy fogadták a folytatásokat. Itt még inkább csak általánosságban beszélnek, csaponganak az érdekességek között, de egy percre sem lankad az ember érdeklődése. Aztán a főhősre, Bruce Willisre koncentrálnak, akinek az első rész az első komolyabb mozija, addig igazi tévés színész volt, A simlis és a szende hazánkban is nagy sikerrel futott egyébként. Ezt a Die Hardot követő évben kaszálták el, ezután Willis már csak vendégeskedett néha sorozatokban. Kivesézik az első négy rész összes negatív figuráját. Rengeteg mindenről esik szó, és megtudjuk azt is, hogy meg kell találni az egyensúlyt a legyőzhetetlenség és a butaság között, mert ha egy gonosz nem elég okos, akkor azzal csak a hős értékeit veszítik el. Itt amúgy még azt a nem túl közismert tényt is megtudjuk, hogy Alan Rickmannek ez volt élete első mozis szerepe, addig csak színházban és tévében játszott. Ugyanilyen szinten az összes pozitív mellékkarakterről tárgyalnak, aki akármilyen minőségben megfordult az első négy rész alatt. Fontos volt a megfelelő mellékszereplő, hisz az adta adott esetben a humort, vagy akár a logikus segítséget a főhősnek. Hisz a főhős nem isten, és erről szól a következő etap. Ez bizony egy vérző és halandó ember, akiből patakzik a vér, és fáj neki, ha nagyot esik – legalábbis kezdetben még így volt. Ezen kívül még jó hosszan társalognak a különböző statisztákat igénylő akciójelenetekről, hisz egy jó, hihető bunyó nélkül nem működött volna egyik rész sem. Kicsit még nosztalgiáznak, aztán az összes rész előzetesét megnézhetjük.

Összegzés:

Érdekes dologgal állunk szemben. Hiszen egy olyan sorozatról van szó, amelyet ha valaki szeret, akkor bizony a korábban kiadott kiadványok valamelyike bizonyára ott áll a polcán, az ötödik részt meg nem biztos, hogy bárki is annyira akarná külön. Ha valaki - mint mondjuk én - egy évben egyszer biztosan meg szokta nézni a Die Hard-filmeket, akkor talán érdemes a cserén gondolkodni, hisz a kijelzők egyre nagyobbak, és a DVD már nem tudja prezentálni azt a minőséget. Ellenben ezek azok a filmek, amelyeket már VHS-en is gyatra minőségben élveztünk újra és újra. Igazából tényleg szívesen mondanám, hogy érdemes megvenni a kiadványt, mert jobb minőségben élvezhetjük a filmeket, de sajnos a harmadik rész konkrétan visszalépés, ha a szinkront nézzük. Márpedig az egy olyan klasszikus magyarítás, amelyet elenyésző kisebbség nem ismer.

Drágán add az életed:

FILM: 10

KÉP: 9

HANG: 9

Még drágább az életed:

FILM: 8.5

KÉP: 8

HANG: 9

Die Hard 3. - Az élet mindig drága:

FILM: 9

KÉP: 8

HANG: 8

Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed:

FILM: 7

KÉP: 10

HANG: 10

Die Hard  - Drágább, mint az életed:

FILM: 2.5

KÉP: 10

HANG: 10

Die Hard Kollekció:

EXTRÁK: 10