America, F*** yeah! - Amerika Kapitány: Az első bosszúálló Blu-ray teszt

Film

Van valami bájosan naiv abban, hogy amíg a valóságban az USA a fizetésképtelenséggel küszködik, egyik legnagyobb válságát megélve, túl 9/11-en, Bin Ladenen és még ki tudja, kiken, addig Hollywood 2011-ben, a nyár egyik szupermozijában még mindig a gonosz nácikkal riogatja az erre fogékony jónépet. Na persze, az Amerika Kapitány alapjául szolgáló képregény tényleg erről szól, de azért csak megmosolyogtató dolog ez, valljuk be. Egyébként nyilvánvaló blődségei, túlzásai és minimális avíttsága ellenére nem rossz a film, sőt mondhatni, kifejezetten szórakoztató.
 
 
A történet főhőse egy jószívű, de lúzer srác, aki mindenáron szeretné a hadseregben bizonyítani rátermettségét. Csenevész alkata, gyenge fizikuma miatt azonban mindig kirostálják, mondván: nincs szükség egy golyófogóra a fronton. Amikor azonban egy titkos kísérlet után hősünkből csupa izom szuperember válik, státusza rögtön megváltozik, és ő lesz az elsőszámú hős, aki szembeszállhat a gonosz nácikkal (arról most ne beszéljünk, hogy ez kábé annyira magányos, kívülálló karakter, mint a mindenből kimaradó lúzer). Amerika Kapitány azonban egy szörnyű ellenfelet is kap a rettenetes Vörös Koponya személyében, aki egy hasonló, csak mellékhatásoktól kevésbé mentes kísérleten átesett német katona, természetesen világuralmi tervekkel a fejében.
 
 
A konfliktushelyzet tehát adott, a hősnek van ellenfele, akinek rémuralmától meg kell menteni a világot, természetesen számos hihetetlen és veszélyes akciót végrehajtva.
Látványos filmet nézhetünk meg tehát, egy igen vagány kinézetű főgonosszal, akinek bukása ehhez mérten viszont meglepően kurta és esetleges, némi hiányérzetet hagyva a nézőben (mint például Darth Maul esete a Star Warsban). Ezen kívül viszont mindent megkapunk, amit a Marvel-képregényfilmek nyújtani szoktak, beleértve természetesen Stan Lee cameóját is, vagyis kellemes agyzsibbasztó filmmel van dolgunk, aminek garantáltan lesz folytatása (ne feledkezzünk meg ugye a már készülő The Avengers – Bosszúállók moziról, amelyben a Marveles szuperhősök fognak majd össze a gonosz(ok) ellen), de azért nem egy Sötét lovag kaliber.
 
Menü
 
 
Nagyon hangulatos animációs montázs van. Egy képzeletbeli asztalon heverő tárgyakat bámulhatunk, már amíg nem választunk semmit az alul lévő menüpontok közül.
 
Kép
Szép a kép, de úgy nagyjából ennyi. Köröket ver a DVD-re, ami el is várható, ám a Blu-ray kiadványok között még csak dobogós sem lesz. Ez főleg az állandó tompaságnak köszönhető, valamint annak, hogy érezhetően nagy különbségek vannak jelenetenként a film színvilágában. Olyan a transzfer, mint maga a film: láttunk már sokkal jobbat, de bőven élvezhető.
 
Hang
 
 
A hang ezzel szemben tökéletes. A magyar szinkron Dolby Digital 5.1, az eredeti meg DTS-HD MA 7.1. Erőben és keverésben nagyjából azonosak, az angol hang plusz két csatornája is folyamatosan jelen van. Kihoztak a hangmérnökök mindent, amit ki lehetett, de volt is mozgásterük, hisz van itt robbanás meg effekt dögivel.
 
Extrák
 
 
Kommentár a rendező, az operatőr és még két ember közreműködésével. Ezen hamar túl is lehet lépni. Ezután már a Thor Blu-ray kiadványán is látott egyperces Marvel-sorozat újabb gyöngyszemét leshetjük meg. Ez kvázi egy humoros kisfilm, mely azt mutatja meg, milyen kalandokba keveredett Calson ügynök, miközben Új-Mexikóba tartott Thor kalapácsához. A tényleges extrák csak most kezdődnek. Az első ilyen a ruhával foglalkozik. A készítők nagyon bölcsen tudták, hogy hiába klasszikus a kapitány öltözéke, nem lehet egy az egyben áttenni a vászonra, kell egy kis újratervezés – ami igazából nem is volt olyan kicsi. A második etapban a kapitány csapatát mutatják be mind képregényes, mind színészi szempontból. Felettébb meggyőzően mesélnek a különböző változtatásokról. Jönnek a high-tech kütyük és járművek is. Bár szeretem a filmet, mindig is idegesített, hogy miért kell jövőbeli cuccokat pakolni egy második világháborús filmbe. Ezt igyekeznek megmagyarázni, és filmes szempontból érdekes is a dolog, de nem nagyon győztek meg. Vörös Koponyával is foglalkoznak tíz percben. Itt inkább Hugo Weavingre és a sminkre koncentrálnak, nem annyira a karakterre, de ettől függetlenül roppant érdekes. Az eredeti képregény írója is megszólal négy percben. Különös, hogy itt a hőst keresték a gonoszhoz, nem fordítva. Összeválogattak néhány jelenetet a jövőre bemutatásra kerülő Bosszúállók szereplőinek külön filmjeiből, és néhány snitt erejéig láthatjuk a forgatást is. Végül néhány előzetes mellett van négy kimaradt jelenet is, melyek közt akad elhanyagolható és remek egyaránt.
 
Összegzés:
Egy jó kis hőseposz, egész jó tálalásban.
 
 
FILM: 7
KÉP: 8
HANG: 10
EXTRÁK: 8
 
FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész
BD TESZT: Oblath Ádám
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr523589202

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: website laten maken 2018.04.21. 11:23:32

Schwinn Csepel kerékpár - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása